A párizsi olimpián még kevesebb bunyós lesz

2020. 12. 08. 11:01
A párizsi olimpián még kevesebb bunyós lesz

Kevesebb bunyós, kevesebb férfi súlycsoport.

Költségcsökkentés és a fiatalok megszólítása a NOB célja.

Tegnap közleményt adott ki a NOB, melyben a 2024-ben, Párizsban megrendezésre kerülő olimpiai program volt terítéken. A sajtóközlemény kiemeli, a hogy a 2024-es program kialakításánál a fiatal célközönség megszólítása mellett a nemek közötti egyenlőség volt a másik legfontosabb szempont, ezért ugyanannyi női sportoló indulhat majd a francia fővárosban, amennyi férfi versenyző áll rajthoz. Tokióban még 51,2, illetve 48,8 százalék lesz az arány a férfiak javára. A vegyes versenyek száma 18-ról 22-re módosul. Az érmes viadalok száma is csökken: 339 helyett 329 számban hirdetnek majd bajnokot Párizsban, valamint 400 hivatalos személlyel lesz kevesebb a korábbiakhoz képest.

A teljes sportolói létszám a tokiói 11 092-höz képest 10 500-ra csökken, ez a súlyemelést érinti leginkább, de az ökölvívás is a „nagy vesztesek” között van.

A második legjelentősebb létszámcsökkentést ugyanis ökölvívás kénytelen elkönyvelni. Tokióban még 286 ökölvívó indulhat, míg 2024-ben 34 kvótával kevesebbet osztanak majd ki. Tetejében a súlycsoportokhoz is újra hozzá fognak nyúlni: egy férfi súlycsoporttal megint kevesebb lesz (8 -> 7), míg a hölgyek a mostaninál eggyel több kategóriában „állhatja rajthoz” (5 -> 6). A súlycsoportokat a NOB fogja véglegesíteni, ugyanis a nemzetközi szövetséget (AIBA) felfüggesztették.

Thomas Bach, a NOB elnöke hangsúlyozta, a változtatások egyik célja, hogy az ötkarikás játékok lebonyolításának költsége tovább csökkenjen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel