A NOB következményekre figyelmezteti a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget

2023. 03. 30. 16:11
A NOB következményekre figyelmezteti a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint következményei lesznek annak, ha pert indít ellene a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA).

A NOB figyelmeztetése azt követően hangzott el - emlékeztetett az insidethegames.biz portál -, hogy az IBA jogi lépésekkel fenyegette meg az ötkarikás szervezetet, amiért bíróit beleegyezése nélkül kérte fel arra, hogy részt vegyenek a jövő évi párizsi olimpián, amelyről az IBA-t kizárták.

Az orosz Umar Kremljov által vezetett, s a NOB-bal hosszú ideje feszült viszonyban álló szövetség hétfőn nyílt levelet tett közzé a honlapján Thomas Bachnak, a NOB elnökének, illetve a szervezet végrehajtó bizottságának címezve, amelyben aggodalmának adott hangot "a NOB működését illetően a pártatlanság és átláthatóság tekintetében".

Az IBA legfőbb problémája az, hogy a NOB úgy kereste meg az IBA bíróit és technikai személyzetének tagjait, hogy arról nem egyeztetett előzetesen vele, márpedig ezzel Kremljovék szerint megsértette a két fél között 2019-ben kötött, adatközlésről szóló megállapodást, illetve az adatkezelésre vonatkozó úgynevezett GDPR-szabályt.

"Az IBA ezért fenntartja a jogát arra, hogy egy illetékes bíróság előtt a NOB-bal szemben jogorvoslatot kérjen, egyúttal kártérítést a megállapodás megsértése, a szellemi tulajdona jogtalan használata, a GDPR megsértése, illetve a NOB által elkövetett egyéb jogsértések miatt" - állt a közleményben.

A NOB figyelmeztető viszontválaszában - amelyet Mark Adams szóvivő ismertetett - leszögezte: meglesznek a következményei annak, ha az IBA "valóban jogi lépéseket tesz, ami azt mutatná, hogy nem érdekli a tisztességes verseny és a tisztességes kvalifikáció az olimpiai játékokra".

"A 2024-es párizsi olimpia bokszkvalifikációs folyamatáért a NOB a felelős. Hogy világos legyen, a NOB-nak nincs problémája magával a bokszsporttal, sem az ökölvívókkal, de vannak problémák ezzel a felfüggesztett szövetséggel" - idézte a portál a szóvivő szavait.

Az IBA-t - korábbi nevén AIBA-t - 2019-ben függesztette fel a NOB, ezért a sportág tokiói olimpiai küzdelmei, valamint a játékokat megelőző kvalifikációs sorozat is a NOB égisze alatt zajlott az IBA teljes kizárásával. A helyzet Párizs esetében sem változott, tavaly júniusban a NOB bejelentette, hogy nem fogja visszavonni a szövetség felfüggesztését. A 2028-as olimpia előzetes programjában pedig már nem is szerepel az ökölvívás.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel