A magyar mérleg: 1 arany, 1 ezüst és 2 bronz

2016. 11. 01. 19:47
A magyar mérleg: 1 arany, 1 ezüst és 2 bronz

Fábián Kristóf jóvoltából a Magyar Muaythai-válogatott nem maradt arany nélkül a spliti Európa-bajnokságon.

A miskolci Vita Gym versenyzője a belga Soufiane Ait Ouccime-vel került szembe a 71 kilogrammosok fináléjában. Fábián szeme és szemöldöke is megsérült, de ez nem vette el a kedvét a kemény harctól. A pontozóknak esélyt sem adott arra, hogy a belgát lássák jobbnak, így egy igazi közönségmeccsen, egyhangú döntéssel lett Európa-bajnok a B-kategóriában. 

Jászka Krisztián, az aranyérmes, és Spéth Norbert bronzéremes edzője, itthonról követte az eseményeket:
„Mit mondhatnék? Nagyon örülök a sikernek, de még az elején pontosítani szeretnék, én inkább tartom magam Kristóf barátjának és segítőjének, mint az edzőjének. Ő egy határozott egyéniség, mindent felépít, megtervez, nem kapkod, viszont, ha elindul valamilyen versenyen, ott maximálisan kihoz magából mindent. Ha jól emlékszem, két éve kapott ki utoljára az Eb-döntőben, azóta mindent megnyert. Jól sikerült a felkészülése, erős, egyben van, szerencsére ez meg is mutatkozott, hiszen még menetet sem veszített, a pontozók is egyöntetűen döntöttek a javára, így boldogan kimondhatom: Splitben ő volt a legjobb ebben a súlycsoportban.„ 

Földvári Judit Laura az 57 kilogrammosok döntőjében a svéd Patricia Axling-gel mérkőzött. Ellenfele nagyon erőszakos bunyót folytatott. A Harcklub Szolnok versenyzője kintről talált többször, míg az ellenfél klincselésben dominált, és mivel csak ezzel tudott Földvári fölé kerekedni, ezért ezt erőltette, és be is jött neki. Axling pontozással nyert a magyar lány ellen az A-kategóriában. 

Bányász Adrián szövetségi kapitány így értékelt az Eb után: „Roppant erős mezőny gyűlt össze itt Splitben, és ahol indult belorusz vagy orosz versenyző, ott a döntőig meg sem állt! A profi világbajnokokkal, sztárokkal tűzdelt súlycsoportokban, mindenkinek nagyon nehéz dolga volt. Akadtak negatívumok is, például, hogy a fent említett nemzetek harcosait feltűnően óvják, és szinte tolják a döntőkig. Sok tapasztalatot szereztünk, és remélem ezeket a későbbiekben a javunkra tudjuk fordítani. Gratulálok minden magyar indulónak és érmesnek! Megyünk tovább az úton!” 

A két bronzérmet Spéth Norbert (67 kg, Vita Gym Miskolc) és Bereczki Dominik (75 kg, Perfect Fight Club) szerezte.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel