A Magyar-bajnok Arashi a ligában is az élen

2009. 03. 30. 20:02
A Magyar-bajnok Arashi a ligában is az élen

Raiker Nemzeti Karate Csapatliga 2009
A Magyar Bajnok Arashi a ligában is az élen

Izgalomból nem volt hiány a Raiker Liga ez évi első fordulóján. A fiatalabbaknál a tavalyi győztesek több helyen is tartják pozíciójukat, a felnőtteknél azonban a versenysorozatban most debütáló csapat bérelte ki az első helyet.

raiker - logo.jpgraiker - logo.jpg

A Raiker Nemzeti Karate Csapatliga második évadja a gyerekek versenyeivel vette kezdetét, ahol nagyban fokozták a hangulatot a frissen csatlakozott, ám magas színvonalon karatézó egyesületek. Minden kategóriában 4-8 csapat versengett, és a szabályoknak megfelelően minden korosztályban minden csapat találkozott egymással. 

A felnőtt férfiak küzdelme két teamnél is szerencsétlenül indult: az első mérkőzésen a Patinából Czimmer Péternek lábsérülése miatt, majd a Fighterből Guba Milánnak egy fejrúgást követően kellett búcsút intenie a rangadónak, így ezen csapatok a további ellenfeleikkel szemben vesztes meccsel kezdtek. A hétvégén a legjobb teljesítményt az Arashi nyújtotta, akik mind a négy ellenfelükkel szemben győzelemmel zártak és a 12 mérkőzésükből csupán egyet vesztettek el. Ők 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is nyerték a Csapat Magyar Bajnokságot, most pedig a ligában is megmutatták erejüket. A Senshi kiegyensúlyozott teljesítményével beelőzte a megfogyatkozott címvédőket, a kecskeméti Sankudo pedig több küzdelemben is nagy rutinnal rendelkező versenyzők orra alá tört borsot fiataljaival. A Patina Czimmer Péterrel legjobbját veszítette el már az első körben, ami nagyban rontotta esélyeiket, de az egyesület alig felnőtt korba ért sportolói igyekeztek tisztesen helyt állni. 

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke személyesen megjelent a szezon nyitányán. „ A karatésok régi álma valósult meg a tavaly útjára indult Raiker Nemzeti Karate Csapatligával. Már a kezdéskor érezhető volt, hogy a kezdeményezést siker fogja koronázni. Nem véletlen, hogy már az előző év végén több egyesület jelezte csatlakozási szándékát. A szövetségi ligán hat korosztályban összesen 14 csapat verseng a legjobb magyar karateklubok közül. A műhelyekben felismerték, hogy a hazai csapatok többfordulós, egész éven át tartó rivalizálása kitűnő lehetőséget nyújt itthon a fejlődésre.” - mondta el a sportvezető. 

A bajnokság állása:
1 ARASHI 19 pont
2 SENSHI 16 pont
3 FIGHTER 13 pont
4 SANKUDO 12 pont
5 PATINA 2 pont

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32773
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel