„A legjobb győzött le”

2018. 11. 12. 21:04
„A legjobb győzött le”

Bellew nagyon tiszteli legyőzőjét.

A pontozólapokon remekül állt.

Igazán sportszerű jelenetek játszódtak le a hétvégi Usyk-Bellew küzdelem után, melynek során mindkét ökölvívó a másik nagyságát dicsérte.

Az ökölvívói pályafutását vélhetően befejező liverpooli versenyző, a volt WBC cirkálósúlyú világbajnok Tony Bellew (30 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen) az alábbiakat nyilatkozta.

Megpróbáltam én lenni a legjobb, de nem én vagyok az. Világszínvonalú ökölvívó vagyok, de ez a különbség a világszínvonal és az elit között. Nagyon-nagyon jól küzdöttem. Egyszerűen jobb, mint én. Ezt el kell fogadnom. Bokszolsz nagyszerű ellenfelekkel, és néha vesztesz. Usyk a legjobb, akivel valaha bokszoltam. Kivételes bajnok, nagyon tisztelem őt! - jelentette ki a visszavonulását fontolgató (?) sportember.

A 35 éves brit egyébként remekül küzdött, a hivatalos pontozólapokon két bírónál is vezetett a 7. menet befejezése után, de a független szakírók is igen szorosnak látták a mérkőzés alakulását.

Bellew korábbi elmondása szerint azért vállalta az Usyk elleni küzdelmet, hogy megadja magának az esélyt a vitathatatlan világbajnoki cím megszerzésére, s nem az anyagiak motiválták. Eddie Hearn-től ugyanis kapott anyagilag jobb meccsajánlatot is.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5666
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel