A kick-boxos Pálfi Viktória bizonyítani akar a Világjátékokon

2022. 07. 12. 10:03
A kick-boxos Pálfi Viktória bizonyítani akar a Világjátékokon

A Világjátékokra kijutott kick-boxos Pálfi Viktória bizonyítani szeretne a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben zajló multisport eseményen. A sporttörténelmi részvétel miatt hatalmas nyomás nehezedik a fiatal versenyző vállára, aki éppen ezért nagy hangsúlyt fektet a mentális felkészülésre. Az idei Világjátékok az első alkalom, ahol magyar kick-boxosok – Pálfi Viktória mellett Boros Petra – képviselhetik hazánkat – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A K1 szabályrendszer 52 kg-os súlycsoportjában érdekelt Pálfi Viktória mexikói riválisa visszalépésének köszönhetően indulhat a játékokon, akitől 2021-ben a világbajnokságon kikapott. Borzasztóan örült a lehetőségnek, de egyúttal – mint fogalmazott – „kiverte a víz”, amikor tudatosult benne, hogy csupán két hete maradt felkészülni. Petrával sokat edzenek együtt, és nagyon jó a kapcsolatuk. Örül, hogy nem egyedül kell megtennie a hosszú utat Birminghambe, és lesz ott vele egy barát is.

A csepeli Halker-Király Team sportolója saját bevallása szerint minden mérkőzés előtt rettenetesen izgul, legyen az kisebb, vagy nagyobb verseny, ugyanakkor sokat segít neki edzője, Bálint Zoltán, aki Birminghamben is mögötte lesz majd. Az edző ringbe lépés előtt rendszerint megnyugtatja és sulykolja, hogy bízzon magában. Mellette az ötszörös kick-box világbajnok és az ökölvívásban a közelmúltban Eb-bronzérmet nyert Veres Roland segíti a mentális felkészülését.

A fiatal tehetség tavaly még a juniorok (16-18 évesek) között szerzett Európa-bajnoki címet a ringben a kiütésre menő K1 szabályrendszerben. Érzékeny alkat lévémindenkinek bizonyítani szeretne, így nehéz megbirkóznia a ránehezedő nyomással.

„Az egyik világkupára nem fogyasztottam le ahhoz a súlycsoporthoz, amelyikben indulnom kellett volna. El is veszítettem a meccset, ugyanis az ellenfél legalább öt kilóval nehezebb és fizikailag is erősebb volt, ezért nem tudtam tartani az iramot. Az én hibám volt, mert lusta voltam lefogyasztani. De sokat tanultam az esetből” – mesélte Pálfi Viktória.

Családja teljes mellszélességgel támogatja a sportolói karrierjét, lényegében édesanyja miatt kezdett el kick-boxolni. Először öccsét vitték el egy edzésre, hogy meg tudja védeni magát, aztán Viki is csatlakozott hozzá. A szülei büszkén mesélik mindenkinek, hogy a lányuk kijutott a Világjátékokra, de sajnos ők nem tudják elkísérni Birminghambe.

Pálfi Viktória július 13-án fog először ringbe lépni a Világjátékokon, ahol a maximumot akarja kihozni magából, és mindenképpen dobogóra szeretne állni. Mindazonáltal a tengerentúli esemény után sincs megállás, ugyanis rögtön el szeretné kezdeni a felkészülést az őszi Európa-bajnokságra.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Helenius a Usyk-Joshua győztesét „követeli”
986
MIKE Trailer - Mike Tyson film kedvcsináló - videó
913
Andy Ruiz Jr és „King Kong” szeptember 4-én összecsap
373
Kingry: a Tank következik kisváltósúlyban
633
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel