A kapitány szerint Harcsa Zoltán érmes lehet az olimpián

2016. 04. 25. 16:39
A kapitány szerint Harcsa Zoltán érmes lehet az olimpián

Kovács László szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótát szerzett Harcsa Zoltán mellett a csapat többi tagja is kiválóan teljesített a samsuni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívóversenyen.

Kovács László szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótát szerzett Harcsa Zoltán mellett a csapat többi tagja is kiválóan teljesített a bő egy hete véget ért samsuni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívóversenyen, melyen kis szerencsével további egy-két riói hellyel is gazdagodhatott volna a küldöttség.

"Büszke vagyok arra, hogy egyetlen meccs után sem volt szégyenkezni valónk, hiába voltunk tele fiatal, 20 év alatti bokszolókkal, ők is helyt álltak világversenyen érmes riválisokkal szemben is" - méltatta tanítványait a szakvezető. 

Kovács László külön kiemelte, hogy a középsúlyú Harcsa négy komoly meccs megnyerésével biztosította helyét a játékokon, s ez az eredmény a versenyző számára is visszaigazolása annak a komoly munkának, amit elvégeztek az elmúlt hónapokban. 

"Zolinál most minden rendben volt, őt nem kell bokszolni megtanítani, mert tud mindent, neki az erőnlétét kellett javítani és fejben magát összeszedni - mondta a kapitány a november óta Balzsay Károllyal készülő Európa-bajnoki és Európa Játékok-bronzérmes sportolóról. - Azt kell mondjam, a négy meccsen összesen két vagy három olyan mozdulata volt, ami arra utalt, hogy szétesett, ám ezek után is összeszedte magát. Nagyon örülök a sikerének, s ki merem jelenteni, hogy egy normális sorsolással érmes is lehet Rióban." 

A szakember érdekes dolgokat is tapasztalt a török városban, ahol például a szupernehézsúlyú Bernáth István is nagyon közel volt a kvótához. 

"Már a Joseph Joyce elleni elődöntőben is lehetett volna vitatkozni a technikai KO miatt, különösen úgy, hogy a harmadik három percben szerintem Joyce is eltompult, de ami utána következett, az még furcsább volt" - emlékezett vissza Kovács, hozzátéve, hogy Bernáth-ot végül nem is a nemzetközi szövetség helyszínen lévő orvosa vizsgálta meg, hanem egy török doktor. Ez azért is különös, mert a másik pénteki elődöntőből éppen a török plusz 91 kilós volt a vesztes, így vele vívhatott volna a magyar vasárnap a kategória harmadik olimpiai helyéért... 

"Az ázsiai kvalifikáción volt olyan TKO-val vesztes, akit két nap múlva engedtek bokszolni a harmadik helyért, itt viszont a török orvos egyből ráírta a 30 napos eltiltást, ami még rendben van, de az érdekessé teszi a szituációt, hogy a doktor aztán az orrunk alá dugott egy másik papírt, azzal a megjegyzéssel, hogy ha aláírjuk, elintézi nekünk, hogy Bernáth már jövő héten újra versenyezhessen. Természetesen nem írtunk alá semmit." - tette hozzá Kovács László. 

A másik "peches" magyar a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs volt, aki második meccsén szenvedett vereséget az olimpiai harmadik olasz Vincenzo Mangiacaprétól. 

"Szoros meccs volt ez tény, de Bacskai szerintem jobb volt, szinte vibrált a ringben, de sajnos a pontozók talán kedvezni akartak az európai szövetség olasz elnökének - utalt Kovács az EUBC-t vezető Franco Falcinellire. - Nagyon szomorú, de nálunk előfordulnak ilyenek." 

Kovács László Harcsa kvótájával elégedett, s bízik benne, hogy az összesen három tervezett riói kvóta összejön majd a júniusban Bakuban sorra kerülő utolsó olimpiai kvalifikációs viadalon. 

"A középső súlyokban jó esélyünk lesz, ráadásul Bacskai Balázs valószínűleg még májusban a félprofik kvalifikációs tornáján is részt vehet, így neki két alkalma is lesz a kvótaszerzésre" - mondta Kovács László, aki valószínűleg több súlycsoportban is változtat majd a samsuni "felálláson". 

Bakuban a 49 kilogrammosoknál két, míg a 91 és +91 kilósoknál egy-egy helyet osztanak ki, a többi hét kategóriában ugyanakkor 5-5 kvóta talál gazdára.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5690
Fekete László ambiciózus tervei
12706
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
389
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3071
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel