A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

2022. 04. 10. 17:57
A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

A hat éve megalakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem az összetettsége miatt a legnehezebbnek tartott, fighting system versenyszámban.

A sportág görögországi ifjúsági kontinensviadalán a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület mindössze 15 éves versenyzője az U18-as korosztályban, a +81 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet a „küzdősportok triatlonjának” nevezhető harcművészeti stílusban.

A fighting system szakág küzdelmei karatéval indulnak, majd cselgánccsal folytatódva földharccal, vagyis brazil ju-jitsuval fejeződnek be, tehát három stílusirányzatot is kiválóan kell ismerni egy itt elért sikerhez – magyarázta Muzsai István, a hazai szövetség egyik alapítója.

"Ez a szabályrendszer szimulálja a legreálisabban a valóságos küzdelmet, csak éppen sportszerű módon, biztonságos körülmények között. A nemzetközi szövetséghez tartozó legtöbb tagország már évtizedek óta gyakorolja ezt a harcmodort, ezáltal sokkal jobban kialakult edzésmódszereik és felkészített versenyzőik vannak. Ezért nagy szó az első magyar Eb-arany, arról nem is beszélve, hogy Ervin még csupán 15 éves, és a súlycsoportjának a legfiatalabbja volt a versenyen" – nyilatkozta Muzsai István.

A 25 ország 617 versenyzőjét felvonultató görögországi U16, U18 és U21 Európa-bajnokságon a magyar válogatott 32 versenyzővel képviselte az országot, akik összesen négy arany-, egy ezüst- és hét bronzérmet harcoltak ki.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel