A japán „Monster” végre Las Vegasban is bemutatkozik

2020. 01. 31. 16:59
A japán „Monster” végre Las Vegasban is bemutatkozik

Tavasszal a boxvilág fővárosában lép ringbe a három súlycsoportban világbajnok.

Világbajnok filippínóval bokszol japán „Bruce Lee”.

Pénteken, Japánban, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a távolkeleti ország legnagyobb ökölvívó sztárja, a három súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett Naoya Inoue (19 győzelem, 0 vereség) április 25-én bemutatkozik a boxvilág és a szórakoztatóipar fővárosában, Las Vegasban. A novemberben WBSS (World Boxing Super Series) tornagyőzelemig jutott, WBA/IBF harmatsúlyú világbajnok ökölvívó címegyesítő mérkőzésen vesz részt, éspedig a WBO világbajnoka, a Fülöp-szigeteki John Riel Casimero (29 győzelem, 4 vereség) ellen.

Örülök, hogy Casimero ellen címegyesítő mérkőzésen vehetek részt, és három szervezet világbajnoka lehetek. Ha nyerek, akkor én leszek az első japán ökölvívó, aki egyszerre három jelentős szervezet vb-övét birtokolja. Azt tervezem, hogy a meccs előtt három héttel már az Egyesült Államokban leszek, hogy csúcsformában legyek a mérkőzés napján. Ez lesz az első harcom a Top Rank égisze alatt, és nagyon izgatottan várom a küzdelmet, szeretnék nagyszerű teljesítményt nyújtani a világ boxrajongóinak. Kemény, agresszív bunyós az ellenfelem, veszélyes mérkőzés előtt állok! - fogalmazott a 26 éves japán klasszis.

Naoya korábban kislégsúlyban és nagylégsúlyban volt világbajnok. A tavaly novemberi WBSS döntőben, ahol egyesített harmatsúlyú világbajnok lett, a szupersztár legenda Nonito Donaire-t győzte le egy fantasztikus mérkőzésen. A bunyós eddig kétszer bokszolt hazáján kívül; egyszer Skóciában (UK), egyszer Kaliforniában (USA).

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel