A harmadik fordulóját is megrendezték a karate ligának

2021. 02. 10. 14:11
A harmadik fordulóját is megrendezték a karate ligának

Küzdelemben a férfiaknál Szegedi Döme, Hárspataki Gábor és György Dániel nyert, a nőknél pedig a fiatal Baranyi Zsófia és Ilankovic Aleksandra egyaránt győzött súlycsoportjában a felnőtt és az U21-es korosztályban is.

A felnőtteknél formagyakorlatban az esélyes Nagy Botond és Sterck Laura diadalmaskodott.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga harmadik állomását Zalaszentgróton rendezték a hétvégén.

A hazai karatésok az MKSZ támogatásával a koronavírus járványhelyzetben való versenyzési lehetőség megoldására tavaly ősszel hívták életre a négyfordulós sorozatot. A koronavírus járvány miatt fokozott óvatossággal megrendezett zalai viadal helyenként már parázs versenyhangulatot hozott, a versenyzőkön pedig érezhető volt, hogy egyre jobb formába lendülnek.

Szombaton a hivatalos WKF korosztályok küzdelmeit bonyolították le, míg a vasárnapi napon a 14 éven aluliak versengései zajlottak. A résztvevők között ott volt az olimpiai kvalifikációban érdekelt válogatottak többsége is, akik között igazi presztízscsaták is kialakultak.

A felnőtteknél formagyakorlatban az esélyes Nagy Botond és Sterck Laura diadalmaskodott. Küzdelemben a férfiaknál Szegedi Döme, Hárspataki Gábor és György Dániel nyert, a nőknél pedig a fiatal Baranyi Zsófia és Ilankovic Aleksandra egyaránt győzött súlycsoportjában a felnőtt és az U21-es korosztályban is.

A rendezők ezúttal is mindent elkövettek a résztvevők egészségének megóvása érdekében, így testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kísérte a belépést, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtlenítették, nézők és hozzátartozók pedig nem léphettek a csarnokba.

Az egyesületi éremtáblán az MTK, míg a ponttáblázaton az UTE végzett az élen.

A Hayashi Magyar WKF Karate Liga utolsó állomására, a 4. fordulóra február 27-28-án kerül sor Szarvason.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4392
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel