A gyógyult Balzsay Károly búcsúmeccset szeretne

2014. 09. 26. 23:40
A gyógyult Balzsay Károly búcsúmeccset szeretne

A korábbi profi világbajnok ökölvívó, aki legyőzte a rákos betegséget, már a jövőt tervezgeti.

Nem áll le Balzsay Károly (35). A korábbi profi világbajnok ökölvívó, aki legyőzte az életét kilenc hónapja megkeserítő rákos betegséget, már a jövőt tervezgeti - írja a Blikk. 

Edzősködik a KSI-nél, televíziós magazint vezet az Echo TV-nél, indul az őszi önkormányzati választáson és lehet, hogy jövő tavasszal – még egyszer, utoljára – ringbe lép.

– Ugyan két éve a Bokszvilágszövetség nagyközépsúlyú vébéövének megvédésével búcsúztam, az év elején szóba került, jó barátomhoz, Erdei Zsolthoz hasonlóan én is kapnék egy hazai búcsúmeccset. De közbejött a betegségem, így ejtettük a témát Rácz Félix menedzserrel – mondta Balzsay. – A rákot legyőztem és hiányzik az életemből, hogy itthon köszönhessek el a közönségtől.
Már eljátszott a gondolattal, hogy olyan budapesti gálán búcsúzna, ahol barátja, a WBO (Bokszvilágszervezet) kispehelysúlyú Eb-övét őrző Bedák Zsolt (30) vb-címmeccsen bizonyítana. Persze nem biztos, hogy ez összejön.

– Konzultálnom kell az orvosommal, hogy kapok-e erre engedélyt, a felkészüléssel, meccsel nagy terhelés jár. Ha úgy érzem, hozzám méltatlan teljesítményt nyújtanék, szó sem lehet az összecsapásról – árulta el az öklöző. – A nemzetközi amatőr ökölvívó-szövetség edzői tanfolyamát is elkezdem, ami lehet, ki is zár a profi rendezvényekről.

forrás: www.blikk.hu - V. Z.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2082
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel