A fiú, aki felkavarhatja a magyar profi bokszot

2013. 03. 01. 22:47
A fiú, aki felkavarhatja a magyar profi bokszot

Nemesapáti Norbert edzője és menedzsere szerint Erdeinél is többre viheti, a mesteredző Balzsay Károly szerint azonban csak évek múlva lesz értelme erről beszélni.

Karatéval kezdte, K-1-ben, kick-boxban és thai boxban is sikeres volt, tizenöt évesen már Erdei Zsolttal kesztyűzött, 16 évesen korkedvezményes engedélyt kapott, hogy bemutatkozhasson a profi bokszolók között. Nemesapáti Norbert edzője és menedzsere szerint Erdeinél is többre viheti, a mesteredző Balzsay Károly szerint azonban csak évek múlva lesz értelme erről beszélni. Az [Origo] írása a fiatal bokszolóról.

Erdei Zsolt maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy egy tizenöt éves fiú volt az edzőpartnere a 2010-es Samson Onyango elleni meccse előtt, Nemesapáti Norbert a fizikai adottságait tekintve ugyanis már akkor is jóval a korosztálya előtt járt. A fiatal bunyós edzője és menedzsere, Feja Tibor szerint pártfogoltja boksztudásban is megállta a helyét Erdeivel szemben, amit az is alátámaszt, hogy a korábbi kétszeres profi világbajnok később is igénybe vette Nemesapáti szolgálatait.

"Élesebb edzőmeccseket is vívott Erdeivel, amiből nagyon sokat tanult, és bár az amatőr ökölvívás teljesen kimaradt az életéből, a kick-boxban és K-1-ben aratott nemzetközi sikerei a kellő versenyrutinnal is felvértezték. Ezekben a küzdősportokban is főleg a kézmunkájára támaszkodott, rengeteg meccset nyert meg kiütéssel. Búcsúképpen novemberben két szabályrendszerben is amatőr világbajnoki címet hozott haza Olaszországból, K-1-ben minden ellenfelét kiütötte, és kick-boxban is csak a döntő ment végig. Ezek után úgy érezte, ezek a küzdősportok már nem tartogatnak számára nagy kihívásokat, és most már a bokszra koncentrál" - nyilatkozta Feja az [Origo] portálnak.
Nemesapáti NorbertNemesapáti Norbert

Nemesapáti tavaly májusban néhány hónappal a 17. születésnapja előtt korkedvezményes profi versenyengedélyért folyamodott, amit meg is kapott a Magyar Ökölvívó Szövetségtől. Eddigi négy meccsét megnyerte, hármat kiütéssel, vasárnap lesz az ötödik profi összecsapása, Szekeres Lászlóval (11 győzelem, 22 vereség, 4 döntetlen) találkozik. Komoly ellenfele ugyan még nem volt, de Feja szerint lassan erre is megérik az idő, és már dolgoznak rajta, hogy tavasszal egy minőségi bokszolóval is összemérje a tudását. "Nagyon sok van a fiúban, a tehetsége pedig rendkívüli szorgalommal párosul. Kavargatni fogja az állóvizet rendesen, nem lehet majd nem számolni vele. Már most komoly istállók érdeklődnek iránta, például a német Sauerland, ugyanakkor Norbi még nagyon fogékony és fejlődőképes is, egyelőre még csak nem is körvonalazódnak a határai. Szerintem még Erdei Zsoltot is túlszárnyalhatja" - állítja Feja, aki tízéves kora óta foglalkozik Nemesapátival. 

Erdei felkészülését idősebb Balzsay Károly irányította, amikor a két bokszoló egymással kesztyűzött, így testközelből is meggyőződhetett Nemesapáti képességeiről. A volt szövetségi kapitány azonban óvatosságra int. "Nem rosszak az adottságai, de majd csak három év és néhány értékelhető ellenfél múlva lesz érdemes arról beszélni, milyen karriert futhat be" - mondta Balzsay, aki szerint igenis nagy hátrány, hogy Nemesapáti kihagyta az amatőr szakaszt. "Végig kell menni az összes korosztályon, hogy egy bokszoló megszerezze a szükséges tapasztalatokat. Olyan ez, mint amikor valaki új lakásba költözik: eleinte még keresgélnie kell a villanykapcsolót, amelyet pár elteltével már becsukott szemmel is megtalál. Természetesen örülünk, hogy feltűnt egy ilyen fiatal bokszoló, de túl régóta vagyunk már a szakmában ahhoz, hogy máris ünnepelni kezdjünk."
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel