A CAS elutasította a leléptetett francia bokszoló fellebbezését

2021. 08. 03. 20:06
A CAS elutasította a leléptetett francia bokszoló fellebbezését

Gyors döntés született az ügyben.

Hiába nyújtott be negyeddöntős meccsének újrajátszásáért keresetet a Nemzetközi sportdöntőbírósághoz (CAS) Mourad Aliev francia ökölvívó, aki egyórás ülősztrájkot tartott azután, hogy a bíró fejelés miatt leléptette a tokiói olimpián.

A szupernehézsúlyú bokszoló fellebbezését, amelynek benyújtását támogatta a Francia Ökölvívó Szövetség és a Francia Olimpiai Bizottság is, az ügyet gyors eljárásban tárgyaló CAS elutasította. Alievék azt szerették volna elérni, hogy semmisítsék meg a diszkvalifikálását, illetve a mérkőzést ismételjék meg a leléptetése utáni második menet elejétől, más mérkőzésvezetővel és pontozóbírákkal.

A 26 éves bokszolót vasárnap zárták ki, mert a mérkőzésvezető szerint szándékosan lefejelte ellenfelét, a brit Frazer Clarke-ot. A moszkvai születésű Aliev dühében kiköpte és elrúgta fogvédőjét, sértő gesztusokat tett, majd megrázta és megütötte a televíziós kamerát. Ezután pedig tiltakozásul egyórás ülősztrájkot tartott.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4012
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32409
Kétéves eltiltást kapott magyar válogatott ökölvívó
200
Perutek János lett az év Ring-Speakere Európában
176
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel