A bokszolók ott lehetnek az olimpián, de az AIBA nem?!

2018. 10. 05. 21:14

Jó hír, hogy a NOB nem akarja az ökölvívást száműzni, ám az AIBA vezetése nagyon nincs az ínyükre.

"A bizottság megvédi a versenyzők olimpiai álmait..."

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra sem nézi jó szemmel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségben (AIBA) zajló folyamatokat, ám Buenos Aires-i végrehajtó bizottsági ülésén igyekezett megnyugtatni a bokszolókat, hogy szerepelhetnek majd a 2020-as tokiói olimpián.

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com szakportál híre szerint a NOB vezető testülete szerdai ülése után közleményében ígéretet tett az ökölvívóknak, miszerint „minden megtesz annak érdekében, hogy ne ők legyenek a kárvallottjai a jelenleg helyzetnek, s a bizottság megvédi a versenyzők olimpiai álmait”.

A NOB ugyanakkor ismét leszögezte, hogy – mostani állapotában – az AIBA nemzetközi sportszövetségként való elismerése veszélyben van. Amennyiben az AIBA-tól megvonja ezt a jogot a NOB, úgy a szövetség a nyári játékokon nem szervezhetné meg a sportág küzdelmeit.

Az AIBA-nál hosszú évek óta problémák vannak a vezetőség munkájával, tavaly nyár óta pedig vezetői válság sújtja a szövetséget. A szövetség végrehajtó bizottsága 2017 júliusában fordult nyíltan Vu Csing Kuo elnök és stábja ellen, majd tavaly októberben felfüggesztették a sportvezetőt, aki csődközeli helyzetbe hozta a szervezetet. Vu novemberben lemondott tisztségéről. Ezek után az AIBA-t ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást.

A téli kongresszus végül nem javított a helyzeten, sőt, ha lehet még rontott rajta, miután az üzbég Gafur Rahimovot választották meg ideiglenesen vezetőnek. Őt az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, „Rahimov Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A NOB már korábban nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra.

Mindezek ellenére az AIBA szerdán jelezte, hogy Rahimov az egyetlen jelölt a novemberi, moszkvai elnökválasztáson. A posztért a kazah Serik Konakbajev is harcba szállt volna, ám hiába támogatta őt a NOB, az AIBA-ban nem tudta megszerezni a jelöltséghez szükséges 20 ajánlást, így jelen állás szerint csak Rahimovra lehet majd szavazni. Konakbajev viszont már jelezte, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ügyben.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel