A bajnok visszatért

2020. 05. 08. 22:43
A bajnok visszatért

Evander Holyfield is nyilatkozott.

57 éves az egykori világsztár.

Az 53 éves ex-világbajnok Mike Tyson után a profi boksz aranykorának egy másik amerikai nehézsúlyú "bombázója", az 57 esztendős Evander Holyfield is tudatta, hogy vissza akar térni a szorítóba.

Holyfield a TMZ portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy örömmel bokszolna újra bemutató mérkőzéseken.

"A bajnok visszatért! Szeretném bejelenteni, hogy megint ringbe szállok, ahol nagyszerű dolgokat fogok mutatni" - mondta az elnyűhetetlen sportember, aki a profi ökölvívás históriájában az egyetlen nehézsúlyú, aki négyszer is világbajnokká tudott válni.

Az amatőrként olimpiai bronzérmes Holyfield, aki a nyolcvanas évek közepén csatlakozott a hivatásosok táborához, 44 győzelmet aratott két döntetlen és tíz vereség mellett, mielőtt 2014-ben hivatalosan is visszavonult. Fénykorában kétszer is megvívott Tysonnal, 1996-ban kiütéssel nyert fiatalabb vetélytársával szemben, az 1997-es összecsapásukon pedig leléptették riválisát, mivel a csata hevében Holyfield fülébe harapott. (MTI)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5662
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel