A „Terminátor” kikapott és visszavonult

2013. 11. 16. 14:30
A „Terminátor” kikapott és visszavonult

A királykategória méltán népszerű „tömzsi óriása”, David Tua bejelentette visszavonulását, miután a szombati új-zélandi bokszgálán pontozással kikapott a fehérorosz Alexander Ustinov-tól (29 győzelem – 1 vereség).

A 12 menetes mérkőzésen kiderült, hogy David Tuából igazából már hiányzik az a tűz, ami korábban jellemezte, s ami miatt a ’90-es évek végén igazi nemzetközi sztár lett. A 178 centi magas, már 41 éves versenyző ugyan próbálkozott a szombati mérkőzésén, de semmilyen átütőerő nem volt benne, Ustinov meglehetősen simán felülmúlta. A pontozás aránya 119-109, 119-110 és 119-108 volt, azaz a belorusz mindössze egy menetet engedélyezett a hazai pályán küzdő versenyzőnek.

David Tua, akire bő egy évtizede teljes joggal aggatták a „Terminátor” becenevet, a küzdelem után bejelentette visszavonulását. „A legjobbamat adtam, ami ma tellett tőlem” – nyilatkozta a szamoai származású versenyző. „Nem is tudom mi történt… igazából jó formában éreztem magam, és azt hittem, más is azt hitte, hogy a tűz még a régi. De ma este kiderült, és szomorúan mondom, hogy a szívem már nem volt benne. Azt hiszem, itt az ideje valami mással foglalkozni. Két ember vár otthon, boldogan, hogy visszavonultam. Édesapám és édesanyám! Isten áldjon benneteket. Szeretlek Új-Zéland!”

David Tua parádés rekordja 52 győzelmem mellett 5 vereséget és 2 döntetlen jegyez. Pályafutása során több későbbi, és korábbi világelsőt legyőzött, miközben ő csak egyszer küzdhetett vb-övét, 2000-ben, amikor a fénykorát élő Lennox Lewis pontozással legyőzte.

Hozzá kell tenni, hogy Tua azért is kapott ilyen kevés lehetőséget, mert legszebb éveiben „menedzselési problémák” miatt többet járt bíróságra, mint bokszringbe. Nem egyszer éveket hagyott ki, s amikor visszatérése után elkezdett volna formába lendülni, ismét távol került a küzdőtértől – majd szép lassan eljárt felette az idő.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5645
Fekete László ambiciózus tervei
12519
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
357
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3064
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel