A „Fekete Párduc” hazatalált

2010. 07. 21. 21:57
A „Fekete Párduc” hazatalált

A korábbi cirkálósúlyú világelső, nehézsúlyú WBC kihívó Juan Carlos Gomez ismét visszatért az Universum Box Promotions csapatába. A német vállalkozás örömmel fogadta vissza a kubai klasszist, aki július 31-én már ringbe is lép Hamburgban.

Sok szép emlék fűzi Juan Carlos Gomezt az Universumhoz. Első címét még 1998-ban Fritz Sdunekkel (aki egyik gyermekének a nagyapja is) nyerte, s a WBC cirkálósúlyú vb-övet kilenc alkalommal védte meg. 2004-ben viszont nem csak az Universumot, hanem Európát is elhagyta, és menekült státusért folyamodott az Egyesült Államokban, holott németországi állandó tartózkodási engedélye miatt erre semmi indoka nem lehetett. Hacsak az nem, hogy jelentős tartozást halmozott fel a német adóhatóság felé.

Az UBP végül meggyőzte őt arról, hogy térjen vissza a csapatba, ám már lekötött mérkőzése volt a Top Rank egyik gáláján, amit le kellett bokszolnia. A honfitárs Yanqui Diaz elleni összecsapást már az első menetben, KO-val elveszette. 

JC GomezEnnek ellenére az Universum ragaszkodott a nagy tehetségű, de még nagyobb természetű bokszolóhoz, és elkezdték „tolni” egy nehézsúlyú vb-címmeccs irányában. Két simán megnyert felhozómeccs után a veterán amerikai Oliver McCall-t is gond nélkül legyőzte, ám a küzdelem utáni doppingellenőrzésen fennakadt, így a győzelmét elvették, és egy évig eltiltották az ökölvívástól. A hamburgi székhelyű klub ekkor szakította meg minden kapcsolatát a bunyóssal, aki viszont az ugyanebben a városban székelő, Arena Box-Promotion-nél kapott újabb esélyt.

A történet innentől talán már sokak előtt ismert, ugyanis Ahmet Önernek sikerült nehézsúlyú vb-meccsig vinnie Gomezt, azonban a WBC-bajnok Vitalij Klicsko ellen nem volt sansza, a 9. menetben TKO-val kikapott. Azóta három győztes küzdelmet vívott (mind idén volt), még az Arena színeiben.

Most, hogy visszatért „otthonába”, új trénere, a korábbi könnyűsúlyú világelső Artur Grigorian a július 31-i csatára készíti fel, az ellenfelet pedig napokon belül megtalálják. "Volt néhány problémám a korábbi promóteremmel, ezért kerestem meg az eredeti promóteremet, ahol bajnokot csináltak belőlem. Örülök, hogy kaptam egy újabb esélyt, és hogy már július 31-én bokszolni tudok. Szorgalmas leszek és a rajongók nem fognak csalódni bennem"- mondta a Fekete Párduc, akit egyébként a benfektesek kifejezetten lusta bokszolónak írnak le.

Juan Carlos Gomeznek eddig két veresége van 49 mérkőzésből és az Universum első embere, Klaus-Peter Kohl egyáltalán nincs meglepődve azon, hogy a karibi származású klasszis ismét a csúcsra akar törni. „Igaz, hogy már 36 éves, de nézzük meg Vitalij Klicskót, aki már 39. Láthatjuk, hogy mennyi ideig fent lehet tartani a jó teljesítményt. Nem lesz egy piknik Juan számára, és neki is akarnia kell, jobban, mint bármikor korábban.”

Egy biztos: ha Gomez végre olyan minőségű munkát végez, mint ahogyan azt egy profi bokszolótól el lehet várni, akkor az ő tehetségével akár még most is felérhet a csúcsra. 

A "Hazatérés" pillanatai - videó >>>

a profibox.hu írása, a monokli.com kiegészítéseivel
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel