A „Baltás” brutálisan kiütötte a „Dühöngő Bikát”

2014. 05. 31. 17:04
A „Baltás” brutálisan kiütötte a „Dühöngő Bikát”

A WBA pehelysúlyú "regular" világelsője, a „Baltás” Nicholas Walters (24 győzelem – 0 vereség) igazi erődemonstrációt tartott a Top Rank makaói gáláján.

Pedig a jamaikai kihívója az a Vic Darchinyan (37 győzelem – 7 vereség) volt, aki korábban több súlykategóriában a világbajnok volt, de ennek ellenére az örmény-ausztrál tehetetlennek bizonyult a bajnok ellen.

Már az első menetben látszott, hogy a parádés ütőerejéről híres Walters alig félgőzzel küzd, s csak a védekezésére figyel szász-százalékosan. Aztán amikor a második menetben egy előkészítés nélküli jobbfelütést elindított, a „Dühöngő Bika” azonnal padlózott.

A koreográfia ezt követően marad az elején megismertnél, egészen az ötödik menetig. Ekkor Walters egy balhoroggal megcsípte kihívóját, aki próbált fogni, menekülni, de végül padlóra került. Nem sokkal a számolást követően Walters egy elemi erejű balhoroggal ismét megkínálta a még mindig szédelgő örményt, aki a ringkötelek alatt félájultan kerül padlóra – óriási KO, a bíró nem is próbált számolni!

A jamaikai Walters ezzel a sikerrel már 3. alkalommal védte meg koronáját, míg a már 38 éves Darchinyannak talán ez volt a hattyúdala, többé aligha láthatjuk viszont ilyen jelentőségű mérkőzésen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5678
Fekete László ambiciózus tervei
12680
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
381
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3070
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel