A „Bajnok” helyett felhozó meccs jön Kelemen Balázsnak

2011. 10. 27. 18:27
A „Bajnok” helyett felhozó meccs jön Kelemen Balázsnak

Az eredeti tervekhez képest egy hónappal később, november 12-én visszatér a ringbe a legutóbb június 11-én bunyózó Kelemen Balázs.

A vártnál hosszabb pihenőt kellett tartania Kelemen Balázsnak, igaz, ebben nem csak az orrsérülése, valamint az azt kísérő műtéte volt elsősorban a ludas, hanem egy elmaradt októberi rendezvény. A Felix Promotionnel szineiben vitézkedő nagyközépsúlyú bunyósnak eredetileg egy új kezdeményezésen, az októberi „A Bajnok” fedőnevű 8-as tornán kellett volna ringbe lépnie, hogy többek között Kótai Mihály, Kovács Attila, Szili István, Matolcsi József, Pintye Szabolcs, Nagy Lajos Márk és Ramocsa Sándor társaságában egyenes kieséses rendszerben, egy este alatt eldönthessék, ki a súlycsoport legjobb magyar bokszolója. Végül, az első 4 felsorolt ökölvivó visszalépésének köszönhetően, elmaradt a másfél millió forintos fődíjjal kecsegtető torna. 

Kelemen BalázsAz új generáció bemutatását is megcélzó torna helyett a Felix Promotion végül a november 12-i szentesi gála programjában talált helyet Kelemennek, aki előreláthatóan a már korábban Balzsay Károly által legyőzött Misa Nikoliccsal néz farkas szemet.

"Nagyon szerettem volna egy minőségi, Magyarországon szervezésre kerülő tornán részt venni, de úgy látszik, nem mindenki szeret kockáztatni... Jót tett a hosszú nyári pihenő, de augusztus elsején azért már edzésbe álltam, mert akkor még úgy tudtam, októberben szoritóban lépek “A Bajnok” gálaesten. A szoritóba lépés novemberre tolódott, de nem baj, így legalább még keményebb alapozó időszak van mögöttem. Az orrom jobb, mint újkorában, nem érzékeny, azzal sem lehet probléma. Rácz Félixszel úgy tervezzük, hogy a szentesi gála után lesz még egy meccsem 2011-ben, úgyhogy sokat nem pihenek, de ami jut, azt is mozgással, főleg kirándulással töltöm” – mondta Kelemen Balázs

A bokszolót az is örömmel tölti el, hogy a győri Yakuza Fight Clubban remek edzéslehetőségei vannak. „Most már könnyebben tudok sparringolni, nem kell emberekre vadászni, hanem hozzám jönnek, ráadásul a Yakuzában más küzdősportok kiválóságai is dolgoznak, velük is kesztyűzhetek, legalább belekóstolhatok kellemetlen harcmodorokba is” – árulta el Kelemen Balázs.

forrás: felixpromotion.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel