A 48 éves legenda bosszút állt fia legyőzőjén

2014. 02. 02. 18:27
A 48 éves legenda bosszút állt fia legyőzőjén

A legendás nehézsúlyú bajnok nemes bosszút állt: a ringben múlta felül fia tavalyi legyőzőjét, mindezt idegenben.

Érdekes küzdelmet rendeztek szombat este Lengyelországban, ahol a 48 éves nehézsúlyú legenda, Oliver McCall (57 győzelem – 13 vereség) lépett ringbe, éspedig a helyiek veretlen reménységével, a már 36 éves Marcin Rekowski-val.

A nyolc menetes mérkőzésnek külön pikantériája volt, hogy Rekowski tavaly májusban kiütötte McCall 25 esztendős fiát, Elijah McCall-t (12 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen).

Oliver McCall nemes bosszút állt, hiszen a küzdelem során a 3. menetben egy kemény jobbossal leütötte a lengyelt, majd végül megosztott pontozással (77-75, 77-75 illetve 75-76 arányban) megnyerte a nyolc menetes párharcot.

Az eredményhirdetés egyébként nem ment simán, hiszen előbb a lengyelt nevezték meg győztesnek, ám a pontozólapok ellenőrzése után – bő öt perccel később – korrigálták az eredményt.

Marcin Rekowski a 13. mérkőzésén szenvedte el az első vereségét. Rekordja 12 győzelem (ebből 10 KO/TKO), 1 vereség.

Oliver McCall 1994 és 1995 között volt a WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú világelsője, mely címet Lennox Lewis kiütésével szerezte meg. Lewis később, 1997-ben visszavágott McCall-nak, a boxtörténelem egyik legbizarrabb összecsapásán. Az amerikai ezt követően már soha nem bokszolt vb-övért, noha számos nagynevű ellenfelet legyőzött.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5669
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel