„Tomi Kid”: Örülök, hogy egy jó csapat tagja lehetek

2013. 02. 23. 11:42
„Tomi Kid”: Örülök, hogy egy jó csapat tagja lehetek

A galántai ökölvívó klasszis, „Tomi Kid” Kovács Tamás (21 győzelem – 0 vereség) már gőzerővel készült a FEROBOX EVENT március 23-i, szentesi profibox gálájára, ahol egy 6 menetesre tervezett mérkőzésen húz kesztyűt.

TOMI KID, Kovács TamásTamas Kovacs boxer, Ferobox event

„Tomi Kid” számára az elmúlt évben kicsit háttérbe szorult az ökölvívó karrierje, noha két alkalommal azért kötelek közé lépett, ám az új esztendő a megújulást is elhozta a felvidéki sportembernek. Újra erős, elszánt, és tettre kész. Az „új kezdetet” egy új mester érkezése is segíti, aki nem más, mint a bunyós édesapja, Kovács Pál.

„Szebb ajándékot nem is kaphattam volna apukámtól Karácsonyra. Könnyes szemmel azt mondta: fiam, végre hazajöttem!” – mondta Tamás, akinek az édesapja közel 22 esztendőt töltött külföldön, ahol edzőként dolgozott. „Nagyon örültem, mert nem csak nekem, hanem a csapatomnak, a K.O. Boksz Clubnak is nagy segítséget jelent az ő szakmai tapasztalata.”
Kovács Tamás nyilatkozik a Galánta Kids csapat edzőjeként a BoxingONE liga mérkőzés utánKovács Tamás nyilatkozik a Galánta Kids csapat edzőjeként a BoxingONE liga mérkőzés után

„Tomi Kid” az ünnepek alatt számot vetett, és rájött, hogyan mit nem szabad többé csinálnia, hogy az ökölvívó karrierjéből, édesapjával a ringsarokban, ki tudja hozni a maximumot.

„Az elmúlt esztendő nagyon nehéz volt” – kezdte. „Öt dolgot csináltam egyszerre: naponta két edzést tartottam a srácoknak, edzettem önmagamat, építettem a házamat és a vállalkozásomban is dolgoztam. Edzés, munka, utána megint edzés… így ment egész nap, majd néhány óta alvás után korán reggel újra a teremben kezdtem. Az év végére teljesen kimerültem. Ekkor jött apukám, és szó szerint megmentett!”

„Úgy döntöttem, nem lehet tovább így élni! Januártól minden más lett. Nagyon örülök, hogy egy jó csapat tagja lehetek, és lehetőséget kaptam a Ferobox vezetőitől. Azt csinálhatom, amit nagyon szeretek. Azt majd az idő mutatja meg, mi van még bennem, erőltetni nem akarom. De most újra erőre kaptam, és nagyon boldog vagyok.” 

Tomi Kid Kovács TamásTomi Kid KovácsKovács mindig is imádta az ökölvívást, és vallja, mindenki megérdemli a tiszteletet, aki ezt a nehéz, összetett sportágat választotta.

„Szorítok minden srácnak, aki szorítóba lép. Tisztelni kell mindenkit, aki ezt a gyönyörű, de nagyon nehéz sportot űzi… megtanulni az alapokat, ütni, mozogni… naponta edzeni, majd eltökélni, hogy ringbe lépjen az ember. Le a kalappal minden ökölvívó előtt. Nem lehet mindenki világbajnok, de a tisztelet mindenkinek kijár” – zárta gondolatait.

„Tomi Kid” valószínűleg már a jövő héten Szentesen, a március 23-i FEROBOX EVENT gála helyszínére utazik, hogy a felkészülés utolsó stádiumában minden zavaró tényezőt ki tudjon zárni. A félnehézsúlyú ökölvívó ugyanis északi szomszédunk egyik legismertebb média-sztárja, aki Szlovákia egyetlen szegletében sem tud úgy végigmenni az utcán, hogy a rajongók ne ismerjék meg, ne szólítanák meg úton-útfélen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
15932
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8493
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6854
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6477
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel