„Tomi Kid” készen áll a visszatérésre

2014. 04. 25. 21:27
„Tomi Kid” készen áll a visszatérésre

Szombat este Zsolnán tér vissza a korábbi WBA „vb-kihívó „Tomi Kid” Kovács Tamás (23 győzelem – 1 vereség), aki Barcelona egyik ökölvívó hősével, az ötkarikás bronzérmes Béres Zoltánnal (44 győzelem – 49 vereség – 3 döntetlen) csap össze – lényegében nehézsúlyban!

A Profibox Promotion eseményének résztvevői pénteken álltak mérlegre, s mindkét fél súlya „karrier-rekordot” döntött: a veterán Béres 98,2 kg volt, míg „Tomi Kid” 90,5 kilóval esett át a kötelezőn. Utóbbi bokszoló abszolút tudatosan erősített, vagyis szemmel láthatóan izommennyiségben, és nem súlyfeleslegben gyarapodott a tavaly decemberi amerikai vb-címmérkőzése óta.

„Tudom, hol rontottam el Sumenov ellen, és utólag belegondolva nem voltam kész arra a küzdelemre” – mondta a mérlegelés után a felvidéki kedvenc. „Fizikumban most sokat erősödtem a Sumenov-meccs óta, de nem tervezem a súlycsoportváltást, később is hozni tudom majd a félnehézsúlyt. Béres Zoltánt igazi legendának tartom, mint mindenkit, aki valamelyik olimpiáról éremmel tér haza. Nem számítok egyszerű küzdelemre.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel