„Nincs könnyű dolgom, de jobb leszek”

2014. 04. 15. 00:11
„Nincs könnyű dolgom, de jobb leszek”

A pénteki Ferobox Event gálán megrendezésre kerülő meccsekről már többször esett szó, melynek során az esemény várható főszereplőit meg is szólaltatta a szervező iroda. A monokli.com szerkesztőjének azonban egy apró hiányérzete akadt.

Remek estének ígérkezik a pénteki esemény, melyet a budapesti Barba Negra Pubban hoz tető alá a Ferobox Event, s amit a SportTV is élőben közvetít. Több ismert bunyós is kötelek közé lép, két magyar bajnoki címmérkőzés lesz, ám az egyetlen, aki címvédőként igyekszik bizonyítani, az nem más, mint a nyíregyházi Kovács Zoltán „Caramel”, aki nagypehelysúlyban birtokolja a profi övet. A monokli.com a mostani cikkben őt szólaltatja meg.

Kovács pénteken Fikó Oszkár (8 győzelem – 5 vereség) ellen igyekszik megvédeni bajnoki címét, ám mielőtt az előtte álló küzdelemről kérdeztük volna, kértük, elevenítse fel a tavaly december végi címszerzését.

„Tavaly december 29-e érdekes dátum. Akkor volt egy nap híján 1 éve, hogy profik táborába álltam, és ez az évforduló életem eddigi legszebb napjává vált azzal, hogy magyar bajnoki címmecset bokszolhattam, ahol a családom is szurkolni tudott nekem, és mindennek a tetejébe egy második menetes TKO győzelemmel lettem profi magyar bajnok” – fogalmazott Kovács Zoltán. „Nagyon örültem. Láttam, hogy az edzőm, a csapat, és a családom is büszke rám… ez volt a legnagyobb dolog, amit eddigi életem során elértem. Még sok szép ilyen pillanatot akarok, és tenni is fogok érte, mert felemelő érzés volt.”

A 21 esztendős ökölvívó kemény mérkőzésre számít Fikó ellen, ám biztos benne, hogy a küzdelem az ő győzelmével fejeződik majd be.

„Első címvédő mérkőzésem következik, amire gőzerővel készülök. Éles vagyok, erős és gyors” – jelentette ki határozottan a bajnok. „Oszkárról nem sokat tudok, láttam róla felvételt, igaz, csak egy 10 menetet Mohácsi Roland ellen, de az látszott, hogy szívós, hajtós, és akaratos bokszoló. Nem lesz könnyű dolgom, de fölé fogok nőni mindenben… egy picit mindenben jobb leszek, másként nem is győzhetnék. Szívem-lelkem fogom adni, és sikerrel fogom megvédeni a címemet.”

Írásunk alanya győzelemmel kezdte profi karrierjét, ám a folytatás nem sikerült valami fényesen, hiszen öt mérkőzéséből négyet is elvesztett – igaz, a vereségeit egytől egyik külföldön szenvedte el. Azóta viszont 7 alkalommal nem talált legyőzőre.

„Karrierem elején belefutottam pár vereségbe, nem tagadom, az én hibáimból fakadtak, hiszen úgy hittem, hogy feljebb lévő súlycsoportok az én súlyom… így bokszoltam kisváltóban is, de be kellett látnom, kicsi vagyok, és naturálisan nem vagyok oda való. Ráadásul a védekezésem borzalmas volt, technikámon is volt mit csiszolni. Ezek már mind nagyon sokat javultak, és edzőmmel, Nagy Lajossal folyamatosan dolgozunk rajta. A bokszomon, és a rekordomon is látszik a fejlődés!”
Kovács Zoltán CaramelKovács Zoltán Caramel.jpg
Kovács nem néz túl pénteki kihívóján, ám már vannak tervei a jövőjét illetően. „Az idei évre még tervezünk edzőmmel és menedzseremmel, Nagy Lajossal egy címvédő mérkőzést, amennyiben lesz kihívó, aki szívesen bokszolna az övért” – hangsúlyozta a nyírségi bunyós. „Nagy Imre, vagy éppen egy visszavágó Máté Ádámmal is jöhet, amennyiben utóbbiban maradtak kétségek az előző mérkőzésünk után. De egyenlőre a pénteki mérkőzésre koncentrálunk, ezt kell megoldani, ezen kell sikeresen túl lennem… csak aztán jöhet a többi. Nem zárkózunk el külföldi meccsek elől sem, de csak ha megfelelő ajánlatot kapunk, időben szólnak, tudunk készülni rendesen, és címmérkőzésről van szó. Ha mindez teljesül, akkor állunk elébe.”

Ez lesz tehát a Ferobox Event gálájának nem kis presztízzsel bíró mérkőzése. De a budapesti esemény további izgalmakkal kecsegtet, hiszen a Ferobox két bokszolója, Bozai Gyula és Faur Csaba is megküzd egymással a cirkálósúly magyar bajnoki címéért. Kötelek közé lép még Baran Attila (14-8-0, 8 KO/TKO), aki Baranyi Richárd (5-0-0, 4 KO/TKO) ellen egy félnehézsúlyú magyar bajnoki selejtezőn bokszol, illetve Nagy „Lütyő" Imre (8-4-0, 4 KO/TKO), Laki Róbert (3-0-0) és Törteli Balázs (5-0-0, 1 KO/TKO) is megmutatja magát a közönségnek.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8419
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6817
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6394
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6181
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel