„Mutyizás” a bokszban is - Chisora a WBO ranglistán

2010. 10. 15. 05:28
„Mutyizás” a bokszban is - Chisora a WBO ranglistán

Nincs meglepetés, a pénz beszél! A WBO kiadta a legfrissebb, októberi ranglistáit, melynek nehézsúlyú névsorában feltűnt a brit Derek Chisora (14 győzelem – 0 vereség) is, akinek december 11-ére lekötött világbajnoki címmérkőzése van a WBO/IBF címvédő Vlagyimir Klicskóval. A 26 éves bokszoló a 10. helyen debütált.

Mint ismert, az ifjabb Klicsko-fiú önkéntes címvédésen vesz részt Mannheim-ben, amely küzdelemre szabadon választhatott kihívót. Igen ám, de a nagyobb világszövetségek egy dolgot azért ki szoktak kötni: a jelölt legyen rajta a szervezet TOP15-ös listáján.

Klicsko tehát úgy állapodott meg ellenfelével, hogy az nem is felelt meg a vb-címmérkőzéseknél elfogadott minimális feltételeknek sem. Most már persze igen, ám ez az eset is alátámasztja, hogy a profi ökölvívás legmagasabb szintjén is létezik a „mutyizás”.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5634
Fekete László ambiciózus tervei
12471
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
355
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel