„Magamtól is többet vártam”

2015. 09. 29. 09:46
„Magamtól is többet vártam”

Másfél hete pontozásos győzelemmel hizlalta rekordját a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs, de nem bokszolt jól, amit promótere, Rácz Félix a küzdelmet követően szóvá is tett.

A Felix Promotion legutóbbi bokszgáláján, szeptember 19-én, Szentesen, a vállalkozás nagyközépsúlyú klasszisa, Kelemen Balázs (24 győzelem – 1 vereség) pontozásos győzelemmel hizlalta kiváló rekordját. „Balu” a grúz Mikheil Khutsishvili (38 győzelem – 25 vereség – 5 vereség) ellen ért el sikert 6 menetben.

Az önmagával mindig kritikus győri származású ökölvívó beszélt az érzéseiről, és arról, hogy miért volt tompább a megszokottnál.

„A mérkőzés előtti időben azt éreztem, hogy a nyár folyamán nagyon feltöltődtem, éhes voltam már a bunyóra, és magára a bokszedzésekre is. Ezért nem száz, hanem százötven százalékos erőbedobással kezdtem edzeni” - fogalmazott Kelemen. „Lehet, hogy ez hiba volt, annyira, hogy sikerült túledzenem magam, ami majdnem olyan rossz, mint ha nem edzettem volna eleget. Hiába mondta Gálfi Gatto András, hogy mit csináljak, én mindig többet akartam. De nem akarok magyarázkodni, hisz győztem, csak éppen nem olyan teljesítményt nyújtva, amit elvártam magamtól, és amit mások is elvárnak tőlem.”

Kelemen Balázs már a meccs elején, a ringben érezte, hogy valami nem klappol a mozgásával. „Azonnal éreztem, és ez ráadásul még görcsössé is tett. Ugyanakkor rengeteg dolog visszaköszönt az edzésekről, amit edzőmmel próbáltunk fejleszteni. Ennek nagyon örültem, úgyhogy eléggé vegyesek az érzéseim a mérkőzésről, napokig valósággal kavarogtak gondolataim a szentesi eseményekkel kapcsolatban. Ezeket most rendezem még most is. Volt már olyan, hogy túledzettem magam, erre mindenképp oda kell figyeljek. Szerencsére van időm rendezni a dolgokat, hiszen októberben nem bokszolok.”

Kelemen teljesítményét, a pozitív észrevételek mellett, Rácz Félix promóter is kritizálta. Erről a bunyós a következőket mondta.

„Félix kritikájától nem törtem le, hiszen nagyon sok dologban igaza van, ráadásul hasonlóan látta, mint én. Örülök, hogy látta a pozitívumokat is. Hiányolta az erőt, és a gyilkos ösztönt. Ezeket, mint az imént elmondtam, a túledzettség számlájára írom, amit neki nem mondtam a meccs után, hiszen nem rohantam hozzá, érezvén, hogy nem ez volt a legjobb teljesítményem. Igazából Félix jól ismer, így tudja, sokkal több van bennem, ezért volt szerintem csalódott. Ha úgy gondolná, hogy ennyi van bennem, akkor nem lett volna ideges hanem, elfogadja.”

Az ökölvívó nyílt, közvetlen sportoló, ezért teljesen helyénvalónak találja az őszinte beszédet, az építő kritikát.

„Egy csapat vagyunk, és úgy tudunk csak fejlődni, ha őszintén elmondja mindenki a véleményét. Itt is csak ennyi történt” - mondta. „Mivel a célunk közös, így az a legjobb, ha nyíltan beszélünk. Múlthéten volt egy hármas beszélgetésünk, ahol én, Félix és Gatto leültünk, és átbeszéltük a hibákat. Megvitattuk, hogy mit kellene javítani, s hogy mi miért lehetett. Volt szó egy kicsit a közelebbi jövőről is, ami hál' istennek pozitív, s ez még plusz erőt ad! Most már csak arra kell figyelnem, hogy edzéseken száz-százalékot nyújtsak, így meccsen kitud jönni a száztíz is...”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5657
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32751
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4274
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
97
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel