„Ez a csapat többre hivatott...”

2013. 09. 19. 22:33
„Ez a csapat többre hivatott...”

Kijevben járt a junior vb-n a magyar csapat, ahol Szaka István érte el a legjobb eredményt.

Kijevben, a junior fiú világbajnokságon járt a magyar csapat, ahol Szaka István érte el a legjobb eredményt 52 kilogrammban egy ötödik hellyel. Farkas József vezetőedző szerint azonban ennél jóval több van ebben a társaságban, ezért biztos benne, hogy a novemberi Európa-bajnokságról már érmekkel térnek haza.
„A 13 gyerekből 12-nek volt olyan a sorsolása, hogy továbbjutó ellenfele pontszerző helyen végzett” – kezdte az értékelést Farkas József vezetőedző a kijevi junior világbajnokság után.

„Mindenki szoros meccsen kapott ki, vagyis mindegyikük pontszerző lehetett volna. Egy-két konkrét példa: a Virbán Gábort legyőző mexikói harmadik, a Tar Sándort kiejtő amerikai és az Oláh Sándor ellen győztes fehérorosz pedig második lett.

A csapat legjobb eredményét Szaka István érte el, akit egy hazai ökölvívó állított meg a legjobb nyolc között, így az ötödik helyen végzett. Szaka ráadásul a döntőben szerintem könnyedén verte volna az amerikait, aki aranyérmes lett, vagyis egyértelműen többre érdemes.”


De nem csak ő nyújtott jó teljesítményt a tornán. „Kovács Richárd esete is érdekes: úgy kapott ki egy orosztól, hogy utána még a kubai edző is odajött hozzám és sajnálkozását fejezte ki, mert szerinte a mi fiunk volt a jobb. Ricsi valóban hatalmasat küzdött. Az orosz végül ezüstérmet szerzett. Nem szeretem a bíróra fogni a vereségeket, sőt, a srácaimtól sem tűröm el, ha ezzel mentegetőznek, de egy-két esetben kétség kívül volt részük benne. Egyedül Erdélyi Rolandon éreztem azt 80 kilogrammban, hogy alulbokszolt. Nem hozta azt, amit tud. A stressz miatt nem bírt kezdeményezni, pedig verhető lett volna ellenfele. Kicsit elbeszélgettem vele a meccs után, mert azt tudni kell róla, hogy egyébként nagyon ügyes bokszoló. Kontrez Márkról is hasonló a véleményem, tudásával és felkészültségével az egész mezőnyből kiemelkedett.”

A vezetőedző egy apróságtól eltekintve az ukrán vendégszeretettel meg volt elégedve. „A körülmények jók voltak egyébként, a szálloda és az étkezés is rendben volt. Odafigyeltek ránk, 3-4 lány kísérgetett állandóan minket, ha bármi problémánk volt, segítettek.”

Farkas összességében elégedett, főleg a novemberi kontinenstornára való tekintettel. „56 nemzet közül 13 vereséggel és 4 győzelemmel a 26.-ok lettünk. Ez nem rossz, tudva, hogy csak nagyon kicsin múlott a jobb eredmény. És ez kimondottan pozitívan értékelhető az Európa-bajnokság előtt. Ezek a srácok ott lesznek a kontinens élmezőnyében. Biztos vagyok benne, hogy éremmel, érmekkel térünk Oroszországból haza, mert ez a csapat többre hivatott.”

Addig azonban még szűk két hónap van hátra, lesz még egy országos bajnokság is. „A kaposvári ob-ig klubjukkal készülnek a gyerekek. Az ottani edzők is birtokában vannak a megfelelő tudásnak, jól felkészítik a srácokat, ezek az eredmények leginkább az ő érdemük. Lesz egy hét közös edzőtáborunk, ahol kicsit összekovácsoljuk a társaságot és győztes hangulatot próbálunk teremteni. A magyar bajnokságról még annyit, hogy senkinek nincs bérelt helye, a vb-indulóknak is teljesíteniük kell ahhoz, hogy indulhassanak a kontinenstornára. Persze egy-egy kiugró teljesítménnyel bárkinek van lehetősége bekerülni a csapatba.”

Szerző: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel