„Erdei számára Froch, Abraham és Kessler megoldható feladat”

2011. 06. 08. 08:12
„Erdei számára Froch, Abraham és Kessler megoldható feladat”

Erdei Zsolt (33 győzelem – 0 vereség) szombat éjjel Atlantic Cityben lépett ringbe, ahol a 6. menetben TKO-val legyőzte amerikai ellenfelét, Byron Mitchell-t. Az összecsapásról ifj. Perutek Jánost, a monokli.com szakértőjét kérdeztük.

„A legelső, ami szembetűnt: a mérkőzés színvonala. Nagyon magas volt, és ez az Onyango meccs után üdvözítő, és egész egyszerűen öröm jó volt látni. Erdei nagy iramot diktált, és az első menetek feszültsége miatt volt néhány pontatlan akciója is. Később, az ötödik menetben, már lazák és sokkal pontosabbak voltak az ütései Zsoltnak, ami hatodik menetre azt eredményezte, hogy TKO-val nyerni tudott. Ez a meccs nagyon kellett Zsoltnak, és hozta, amit kellett, sőt számomra kicsit többet is, hiszen az első menettől kezdve Zsolti irányított és fölényben bokszolt. Ráadásul hatalmas elánnal. Fantasztikus győzelem és meccs volt ez minden magyar rajongó számra.”

Mit hozhat Erdeinek a jövő?

„Remélem azt, hogy három súlycsoportban lesz világbajnok! Én nagyon szívesen látnám ezt az Erdei Zsoltit a nagyközépsúlyú mezőnyben. Főleg, hogy szerintem simán le tudna fogyni. Amikor néztem ezt a találkozót, most egyértelmű jeleket láttam arra, hogy míg Froch, Abraham vagy Kessler megoldható feladat lenne Zsoltnak, addig Pascal, Dawson, Shumenov számomra nagyobb, erősebb ellenfelek. Úgy érzem Erdei, erős lenne nagyközépsúlyban és nagyon gyors is. Félnehézben vannak nála erősebbek! Ráadásul most 76,2 kilóba sok jó bunyós van, sok ellenfél közül lehet válogatni. Könnyebb nagyobb meccset lekötni.”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel