„Dopping” Teper győzelemmel tért vissza

2016. 07. 04. 12:54
„Dopping” Teper győzelemmel tért vissza

Nem egészen (!) egy évvel (!) a második doppingvétsége után győzelemmel tért vissza a német nehézsúlyú Erkan Teper (16 győzelem – 0 vereség).

Emlékezetes, hogy Teper a tavaly július 17-i győztes Európa-bajnoki mérkőzése után bukott meg a doppingteszten, ám az a német szövetség (BDB) még az EBU előtt is titokban tartotta, egészen decemberig, amikor kitört a balhé. Akkor kiderült, hogy Teper egy korábbi EBU meccsén, még 2014-ben is vétett a szabályok ellen, ami a közvélemény, és az európai szövetség számára szintén titok maradt.

Az ügy pikantériája, hogy az EBU az ügy miatt megszüntette a BDB teljes jogú státusát, ám a meccs eredményét nem változtatta meg, azaz hivatalosan Teper megtarthatta a David Price elleni győzelmét, hiába akarta azt a német szövetség – a balhé miatt - törölni.

Szintén pikáns, hogy Teper vasárnap este úgy térhetett vissza Lüneburgen, hogy a Price elleni meccs óta még csak 1 év sem telt el, vagyis még csak komoly eltiltást sem kapott a vétkes sportoló!

Erkan Teper az amerikai Derric Rossy-t (30 győzelem – 12 vereség) verte 10 menetben, egyhangú pontozással, 98-92, 97-93, 96-94 arányban.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3628
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel