7 finalista az 58. Bocskai Emlékversenyen

2014. 02. 08. 06:39
7 finalista az 58. Bocskai Emlékversenyen

Az 58. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny pénteki elődöntőiben folytatódott a magyarok jó szereplése, hiszen 11 hazai versenyző húzott kesztyűt, és heten kvalifikálták magukat a fináléba.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az esztendő egyik legjelentősebb ökölvívó tornáját hozta tető alá a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, hiszen 18 ország válogatottjának 106 versenyzője húzott kesztyűt a szerdán kezdődött megmérettetésen.

A pénteki versenynapon a könnyűsúlyú Varga Miklós (60 kg) az elődöntők talán legjobb teljesítményét nyújtva, 3-0-ás pontozással legyőzte az orosz Gabil Mammedovot, s mivel a másik ágon Gálos Roland 2-1-re nyert a litván Elgisbas Skurbelis ellen, biztossá vált, hogy könnyűsúlyban magyar győztese lesz a viadalnak. Nem sokkal az elődöntők után aztán kiderült, hogy - az egyébként is jóval esélyesebb - Varga meg is nyerte a tornát, mivel Gálos kézfeje megsérült meccse közben, s olyannyira bedagadt, hogy Jákó Péter a verseny orvosa jelezte, ebben az állapotban biztosan nem léphet ringbe szombaton.

Vargához hasonlóan az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán (75 kg) is nagyszerűen bokszolt, és simán, 3-0-ra verte a lengyel Arkadius Szvedoviczot. A középsúlyban a 60 kilóhoz hasonlóan hazai győztest avatnak majd szombaton, miután a másik ágon Bugyik Imre legyőzte Kabai Károlyt.

A 75 kg mellett 56, 69 és plusz 91 kg-ban izgulhatnak majd magyarért a nézők a finálékban: 56 kg-ban a pénteken Szőrös Márkot felülmúló Gálos Viktor, 69-ben az olasz Alfonso Dirussót pontozással legyőző Darányi Zsolt, szupernehézsúlyban pedig a belga Ruben Nazarian ellen győztes (2-1) Bernáth István lesz érdekelt a szombati zárónapon.

Európa idei legrangosabb amatőr viadalának fináléi 15.00-kor kezdődnek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A magyar vonatkozású döntők párosításai
56 kg: Gálos Viktor – Ordavayev Yerzhan (kazah)
60 kg: Varga Miklós – Gálos Roland
69 kg: Darányi Zsolt – Magomed Tamerian (orosz)
75 kg: Bugyik Imre – Harcsa Zoltán
+91 kg: Bernáth István – Egorov Sergey (orosz)

A magyar válogatott összesen 11 érmet szerzett Debrecenben.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5116
Fekete László ambiciózus tervei
3717
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
123
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2976
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel