2016. legjobban várt öt mérkőzése

2016. 01. 03. 18:36
2016. legjobban várt öt mérkőzése

Az új év is komoly izgalmakat hozhat a boxszerető közönségnek. Egy rövid összeállítás azokról az „csúcsmeccsekről”, melyek 2016-ban jó eséllyel megvalósulhatnak, s melyeket minden valamire való rajongó nagyon vár. Legalábbis szerintünk.

1. Szergej Kovaljov vs. Andre Ward (félnehézsúly)
A nagyközépsúly korábbi egyeduralkodója, a veretlen Andre Ward a félnehézsúly veretlen szupersztárja, Szergej Kovaljov ellen. Esély a megvalósulásra 90-92%, miután mindkét bunyós televíziós szerződésében rögzítve van a párharc – jelen állás szerint amennyiben Andre Ward egészséges tud maradni, úgy biztosan lesz ilyen összecsapás.

2. Gennady Golovkin vs Saul „Canelo” Alvarez (középsúly)
Ennek a WBC által elrendelt mérkőzésnek már tavasszal meg kellene történnie, ám a felek nemrég úgy határoztak, miszerint csak az év második felében bokszolnak. Ugyanakkor mivel komoly viták lehetnek azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen súlyban rendezzék a meccset, az esély a megvalósulásra mindössze 65-75%.

3. Kell Brook vs. Amir Khan (váltósúly)
A tervek szerint késő tavasszal, kora nyáron (június 4?) csap össze a két váltósúlyú brit sztár, ám a Khan-csapattal elég nehéz egyességre jutni a részletekről, nem csak a bevétel elosztásáról. Viszont – a Pacquiao-meccs megvalósulása miatt – a britek pakisztáni származású sztárjának illene végre villantania egy nagy meccsen. Esély jelenleg 70-75 %-on áll, hiszen mindkét fél erősen támogatja a párharcot, és a háttérben igen komoly, előrehaladott tárgyalások vannak – a folyamatos beszólogatások ellenére.

4. Tyson Fury vs. Vlagyimir Klicsko (nehézsúly)
2015. legnagyobb meglepetése volt a brit Tyson Fury győzelme a nehézsúlyt tíz évig domináló Vlagyimir Klicsko felett. A visszavágó lehetőségét már az első meccs szerződése tartalmazta, amit Klicsko szeretne is érvényre juttatni. Az egyetlen kérdőjel, hogy az ukrán biztosan akarja-e a második mérkőzést. Esély 90-95 %.

5. Vaszilij Lomacsenko vs. Guillermo Rigondeaux (pehelysúly)
Két bunyós, négy olimpiai bajnoki cím – az amatőr ökölvívás két korszakos egyéniségének a párharca hatalmas attrakció lenne a profik között. Ugyanakkor a kubai extraklasszis esetleges súlycsoportváltása a menedzsment problémák megoldódása miatt már nem igazán téma. Üzletileg is eléggé bizonytalan lábakon áll a mérkőzés lehetősége: Lomacsenko eléggé ismeretlen a tengerentúlon, Rigondeaux-t pedig hírhedten unalmas bunyósnak tartja a publikum. Esély 50-55%.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9324
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7540
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6286
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4211
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel