„A veteránok közül Bagi Péter kiesett egy rutinos olasz versenyző ellenében. Pontlevonások után a rutinos olasz megtartotta előnyét. Bertalan Gábor magabiztosan, könnyedén nyert az azeri ellenfél ellen., s a pénteki döntőbe került, ahol az olasz Massimo Vivaldi ellen mérkőzik majd. Ugyanígy döntőzik a hölgyeknél a tavalyi világbajnok Szuknai Zsuzsa. Tóth István egy volt full-contactos lengyel versenyzővel vívott, s szenvedett kemény küzdelemben 2:1 arányú vereséget. Pistát kizökkentette a mérkőzése előtti hosszas várakozás, ráadásul két, abszolút nem lightos ütés is megzavarta. Pödör Csaba hasonlóan szoros mérkőzést vívott német riválisával. Többször visszahozta a mérkőzést, de döntetlenre, sőt vezetett is, de pár másodperccel a vége előtt a német fordított és 2:1 arányban nyert. Mind Tóth István, mind Pödör Csaba bronzérmes lett. Csernák Sándor egy nagyon rutinos és technikás angol ellen mindent megtett, amit tehetett , de ez az angol jobb volt,- fordulásos rúgásokat, ugró rúgásokat és lábsöpréseket produkált. Csernák megtette , amit megtehetett. Így a veteránoknál két döntős szerepel majd a pénteki döntők műsorában és három versenyzőnk veheti át a megérdemelt bronzérmet. A szenioroknál Veres Roland magabiztosan verte az olasz Scollát, ami a maga nemében nem kis meglepetésnek számít és így jutott be a szombati döntőbe. Sokkal gyorsabb volt, s jobban érezte a ritmust. Az első menet volt az, ami szoros volt, de a többinél nőtt a pontelőny. Busa Gabriellának egy hosszas technikai kihagyás miatt újra kellett melegítenie és ráhangolódnia a fontos mérkőzésre. Két pont volt az előny az első menetben. A második menetben egy rövidzárlat után az osztrák lány átvette a vezetést. A harmadik menetet három pont hátrányból fordította meg Busa Gabriella és a végén 2:1 arányba, az utolsó pillanatban nyert egy beugrásos ütéssel. A döntőben mind a két döntősünk orosz ellenféllel vív majd. Busa Andrea az ír Aine Leonarddal csatázott. Az ír lightos stílussal nyert, így Andrea bronzérmesként végzett. Zsarkó Dániel Péter színvonalas és pörgős mérkőzést vívott a világbajnok ír Des Leonarddal. Az első menet szoros volt, a második menetben az ír kihasználta a magyar fiú negyven másodperces holtpontját, előnyt gyűjtött és ezt megőrizte a végéig. A harmadik menetben Zsarkó jobb volt, csökkentette a különbséget, de nyerni már nem tudott. Büszke lehet teljesítményére és a megszerzett bronzéremre. Sélley Anna sajnos nem boldogult a jóval magasabb ír hosszabb kezeivel , lábaival, rendre megelőzte Pankát, s magabiztosan nyert. Így Sélley is a dobogó harmadik fokán végzett.”
A csütörtöki versenynapon bizonyossá vált, hogy csapatunk hat bronzérmet gyűjtött be.
Pénteken tehát két veterán versenyzőnknek, szombaton pedig szenior válogatottjainknak szurkolhatunk. A tét: az Európa-bajnoki arany!!!Hajrá Magyarok!
eredmények:
LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER
57 kg. *Veres Roland – Ivan Scolla (Olaszország) a döntőbe jutásért
74 kg. Zsarkó Dániel Péter – *Des Leonard (Írország) a döntőbe jutásért
55 kg. *Busa Gabriella – Sonja Stacher (Ausztria) a döntőbe jutásért
65 kg. Busa Andrea – *Aine Leonard (Írország) a döntőbe jutásért
+70 kg. Sélley Anna – *Lauren Bradshaw (Írország) a döntőbe jutásért
Veterán korosztály
63 kg. *Bertalan Gábor – Sadikh Babirov (Azerbajdzsán) a döntőbe jutásért
74 kg. Csernák Sándor – *Christopher McNeish (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
84 kg. Bagi Péter – *Adriani Giorgio Ciocchetti (Olaszország) a 4 közé jutásért
94 kg. Tóth István – *Leszek Jobs (Lengyelország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Pődör Csaba – *Steven Glover (Németország) a döntőbe jutásért