Wilder nem kér Floyd Mayweather „hamis szerelméből”

2020. 11. 03. 17:20
Wilder nem kér Floyd Mayweather „hamis szerelméből”

Floyd szakmai segítséget ajánlott korábban Deontay Wilder-nek.

„Hamis szerelemnek” tartaná, ha összeállnának.

Két hónap után visszatért a közösségi médiába a korábbi WBC nehézsúlyú világbajnok Deontay Wilder (42 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen), és újra a régi fényében tündöklik. A 35 éves amerikai korábbi ellenfelét, Tyson Fury-t előbb csalónak, majd gyávának nevezte, míg egykori edzőjét, Mark Breland-ot, aki feladta a februári kilátástalan küzdelmét, hűtlennek titulálta.

Most, hogy a „kötelező körökön” túlesett, Floyd Mayweather Jr. néhány hónappal ezelőtti, több helyen elhangzott nyilatkozatával is foglalkozott. Floyd volt az, aki szakmai segítséget ajánlott Wildernek a – meghiúsult – harmadik Tyson Fury elleni összecsapására.

„Bárki ellen bokszoltam eddig, Floyd mindig ellenem fogadott. Csak a nyilvánosság miatt fogott velem kezet, amikor találkoztunk. Folyamatosan kritizált, bármikor, bárki ellen bokszoltam és nyertem. Köszönöm az ajánlatot, de köszönöm, nem kérek belőle. Nem érzem a szeretetet és a tiszteletet az irányából. A cselekedetei alapján semmiképp. Ez hamis szerelem a részéről, és ezt ő is tudja. Nem tudna a szemembe nézni, és azt mondani, szeretné látni, hogy jól teljesítsek. Nem teheti meg, mert tudja, hogy nem igaz. Ezt a felajánlást csak a publicitás miatt tette!” – fogalmazott Deontay Wilder.

Floyd és Wilder kézfogása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel