Wilder egy ütéssel szétzúzta „King Kong” álmait

2019. 11. 24. 07:08
Wilder egy ütéssel szétzúzta „King Kong” álmait

Megrendezték a Wilder-Ortiz visszavágót, amely nem hozott látványos párharcot.

Lassú felvezetés után egy pillanat alatt befejeződött a küzdelem.

Vasárnap hajnalban Las Vegasban rendezték a Deontay Wilder – Luis „King Kong” Ortiz nehézsúlyú WBC (Bokszvilágtanács) világbajnoki címmérkőzést, a két bunyós tavaly márciusi küzdelmének a visszavágóját.

A visszavágó mérkőzés nem volt látványos, nem volt izgalmas, hisz Wilder végig kivárásra játszott, így Ortiznak megvolt a lehetősége arra, hogy nagyobb technikai tudását kihasználja. Az első hat menetben gyakorlatilag csak a kubai veterán talált, Wildernek nem voltak igazán veszélyes ütései.

A 7. menetben kicsit megélénkült a párharc, a világbajnok is próbálkozott, ám Ortiz volt az, aki néhány remek ütéssel ezt a menetet is uralta, s egy-egy pillanatra látszólag zavarba is hozta ellenfelét. Aztán Wilder „lekapcsolta a villanyt”. Történt, hogy éppen csak „bekopogták” az utolsó 10 másodpercet, amikor Wilder 2-3 tétova jab-bel felmérte a távolságot, aztán elsült a jobbos; mint egy ostorcsapás, vagy mint egy ágyúgolyó, ami Ortiz állán landolt. A kubai ugyan megpróbált felállni, de nem sikerült a megadott időn belül (KO).

Ezzel a sikerrel Deontay Wilder (42 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) már 10. alkalommal védte meg trónját, és készülhet a februárra tervezett újabb visszavágójára, a Tyson Fury elleni második küzdelemre. Luis Ortiz-t (31 győzelem, 2 vereség) elképzelhető, hogy utoljára láttuk ezen a szinten bokszolni, hiszen már 40 éves is elmúlt, s az „időszűkében” lévő veteránnak nem igazán kedvez a fontos nehézsúlyú övek jelenlegi leosztása.


Lapunk támogatója a www.SamanSport.hu  webáruház - boxkesztyűk már 5990 forinttól!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel