Whyte szeretné beverni Deontay Wilder arcát

2020. 12. 17. 21:29
Whyte szeretné beverni Deontay Wilder arcát

Ez egy olyan párharc, aminek már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie.

Wilder most már akarná a Whyte elleni összecsapást.

Alexander Povetkin betegsége, illetve a vártnál lassabb felépülése miatt január végén nem kerülhet megrendezésre az orosz bunyós visszavágója Dillian Whyte (27 győzelem, 2 vereség) ellen, így a brit ökölvívó ellenfelet keres. A 32 éves londoni még mindig nem tett le arról, hogy összemérje erejét Deontay Wilderrel (42-1-1), a WBC korábbi nehézsúlyú világbajnokával. Az amerikai Wilder jelenleg a bíróság döntésére vár, hogy megkapja-e a lehetőséget a Tyson Fury elleni visszavágóra. Ha nem, akkor más ellenfelet keres, és többek között Whyte nevét is megemlítette legutóbbi nyilatkozatában.

Szeretném beverni Wilder arcát. Azon küzdelmek egyike, amely igazán motiválttá tenne. Az első menettől arra mennék, hogy levadásszam őt. Frusztráló, de ő még mindig egy nagy név. Komolyan akarnia kell a küzdelmünket, hisz korábban hat, illetve hét millió dolláros ajánlatot kapott tőlünk, de visszautasította, aztán elment egymillióért Luis Ortiz ellen bokszolni. Bajnokként sem Wilder, sem Parker, sem Browne nem akart harcolni ellenem... most már küzdenének ellenem, mert előnyös számukra, hisz ha kikapnak, akkor is tele a zsebük, ha nyernek, visszatérnek az elitbe. Ezek a srácok nem ismerik a tiszteletet!” - jelentette ki Whyte.

Mint ismert, hogy Whyte kötelező kihívóként több mint két évet várt arra, hogy Wilder megadja neki a lehetőséget. Hiába!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4795
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3558
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3328
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2939
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel