Whyte kiütötte Chisorát a hajrában

2018. 12. 23. 09:39
Whyte kiütötte Chisorát a hajrában

Nagy mérkőzést hozott a visszavágó is, de a végjáték fordulatot hozott.

Dillian Whyte folytatta nagy sorozatát.

Két évvel a két remek brit nehézsúlyú öklöző „háborúja” után Londonban megrendezték a visszavágót, amely ismét hozta az elvárásokat.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint Dillian Whyte (25 győzelem, 1 vereség) és Dereck Chisora (29 győzelem, 9 vereség) kemény, szikrázó csatát vívott, sok testütéssel. Chisorától pontot vontak le a 8. és a 11. menetekben, majd Whyte a 11. menetben egy kemény balhoroggal kiütötte riválisát.

Érdekesség, hogy a 10. menet végén még Chisora áll jobban a pontozólapokon: 95-94, 95-94 (Chisora), illetve 94-95 (Whyte) arányban.

A balosom egy igazi pénzes löket volt. Ez az ütés még sok embert fog eltüntetni. Bent voltam a mély vízben, és megtanultam úszni. Nagyszerű formában vagyok. Egyszer sem fáradtam el, és tudtam, hogy ki fog jönni ez az ütés. Joshuát akarom. Csináljuk a visszavágót! - fogalmazott a mérkőzést követően Dillian Whyte, aki 2015-ben egyszer már megküzdött a jelenlegi WBO/WBA/IBF világbajnokkal.

Felejtsük el, hogy mi volt a múltban az első mérkőzésen. Akkor még brit szinten voltunk, most már világszínvonalon. Jó harc volt az első, most lássuk, hogy állunk most. Ha valaki megérdemli a világbajnoki mérkőzést, akkor az Dillian Whyte. Deontay Wilder a célom, de ha nem ő, akkor jöjjön Whyte! - jelentette ki Anthony Joshua, az egyesített WBO/IBF/WBA világbajnok.

Mivel a WBC elrendelte a Wilder-Fury visszavágót, így Joshua április 13-án jó eséllyel tényleg Dillian Whyte ellen fogja kockára tenni trónját.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35491
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
792
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3994
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1632
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel