WBO: Erdei Zsolt közel az első helyhez

2011. 01. 21. 18:43
WBO: Erdei Zsolt közel az első helyhez

A WBO (Boksz Világszervezet) korábbi félnehézsúlyú bajnoka, Erdei Zsolt (32 győzelem – 0 vereség) továbbra is tartja a második helyet a szövetség frissen kiadott, januári ranglistája szerint.

„Madár” így közel áll egy vb-meccshez, noha azt is tudni kell, hogy a WBO elrendelte a címvédő Jürgen Brähmer és az interim bajnok Nathan Cleverly összecsapását, akinek a hivatalos kihívója pillanatnyilag a spanyol-román Alejandro Lakatos (31-5-2).

Lakatos viszont tavaly február óta nem lépett kötelek közé, WBO Európa-bajnoki címe időközben felszabadult, így hamarosan, akár már februárban, elvesztheti a ranglista első helyét.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5665
Fekete László ambiciózus tervei
12589
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
373
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3068
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel