WBF címmérkőzés: Kovács Tamás és Kiss Zoltán Jr. mérlegre állt
Péntek este a szlovákiai Galántán rendezik azt az ökölvívó gálát, melynek főmérkőzésén a helyi illetőségű magyar kedvenc, a Profibox Promotion versenyzője, Kovács Tamás a budapesti Kiss Zoltán Jr.-ral küzd a WBF (Boksz Világalapítvány) félnehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért.
Tomi Kid vs JuniorCsütörtök délután a nemrég átadott Viktória Wellness Panzióban tartották a címmérkőzés sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos mérlegelését, és a szabályismertetőt, melyet – formabontón – minden érdeklődő végighallgathatott.
A mérlegelésen mindkét bokszoló sikerrel hozta a súlycsoport által megkövetelt limitet (79,38 kg), hiszen Kiss Zoltán „Jr.” (13-6-1) 78,5 kg-mal jelent meg, míg „Tomi Kid” Kovács Tamás (8-0-0) súlya 79 kg volt. Az ilyenkor szokásos pózoláskor az ökölvívók szigorúan néztek egymás szemébe, de kézfogáskor már elengedtek egy-egy barátságos mosolyt. Nem kérdéses, hogy pénteken, a galántai kultúrházban, ádáz csatában fog eldőlni a betöltetlen WBF nemzetközi bajnoki cím sorsa!
A szabályismertető két nyelven zajlott, angolul és magyarul. A WBF európai főnökének, Olaf Schrödernek a szavait Kiss Zoltán „Jr.” tolmácsolta az egybegyűlteknek. A német funkcionárius a WBF szabályainak részletes ismertetése után elmondta, örömmel érkezett Szlovákiába, ahol az általa képviselt világszervezet még nem felügyelt címmérkőzést, egyszersmind megköszönte Petrányi Zoltán promóter (Profibox Promotion) munkáját a címmérkőzés tető alá hozásában. Petrányi válaszában a szponzoroknak mondott köszönetet: „Nélkülük ez a gála, és a WBF címmérkőzés nem jöhetett volna létre.” – hangsúlyozta.
Tomi Kid vs JuniorA mérlegelés és a hivatalos procedúra után mindkét bokszolót megszólaltattuk:
- Edzésben voltam, amikor megkaptam a mérkőzésajánlatot. Az utolsó három hétben úgy készültem, mint egy „állat”, minden szakmai munkát el tudtam végezni, amit egy ilyen mérkőzés előtt meg kell csinálni – mondta Kiss Zoltán Jr. – Alig várom a pénteki mérkőzést. Én úgy gondolom, hogy a felkészülésem alapján van esélyem a győzelemre, van ambícióm, és az önbizalmam is rendben. Mindegy, hogy miként nyerek, a győzelem a fontos, de ha tehetem, minél előbb be fogom fejezni a meccset.
- Jól érzem magam. A mérlegelés megvolt, a súlyom rendben van, és nagyon várom már a mérkőzést – jelentette ki „Tomi Kid” Kovács Tamás, Nagy Zoltán tanítványa. – Vigyáztam az étkezésre, ezért nem kellett sokat fogyasztanom. Korábban bokszoltam úgy, hogy a gála szervezését egymagam vettem a nyakamba, de most csak a felkészülésre koncentráltam. Győzni fogok!
Az összecsapást lengyel bíró vezeti, és két magyar, valamint egy szlovák bíró pontoz majd.
Tomi Kid vs JuniorA gálán két további profi küzdelmet rendeznek, amelyeken Balogh László Szabó Ferenccel, Bódi Zsolt pedig Somogyi Jánossal csap majd össze. A program amatőr mérkőzésekkel kezdődik, majd bemutató MMA mérkőzést vív Végh „Pumukli” Attila és Buchinger „Buki” Iván.
A gálára, melyet a város kultúrházában tartanak, már 5 euróért lehet belépőjegyet vásárolni, így még Magyarországról is megéri kiutazni, hisz az ökölvívás és a küzdősportok szerelmeseinek remek szórakozást ígér a rendezvény!
forrás: Sasvári Tamás
