WBC: Wilder-Povetkin májusban vagy júniusban

2016. 01. 19. 09:43
WBC: Wilder-Povetkin májusban vagy júniusban

A Boksz Világtanács (WBC) elnöke, Mauricio Sulaiman megerősítette, hogy folynak a tárgyalások a szövetség által elrendelt Deontay Wilder – Alexander Povetkin mérkőzésről.

Mint ismert, a WBC csak vonakodva engedélyezte a hétvégi Wilder-Szpilka párharcot, hiszen a hivatalos kihívó Alexander Povetkinnek (30 győzelem – 1 vereség) kellett volna következnie a szövetség szabályai szerint. Azért végül engedtek a Wilder-csapatnak, Povetkinék is tudtak egy kicsit várni, de most már tárgyalni kell a küzdelemről.

„Most van az a tárgyalási szakasz, ami 30 napig tart, ennyi időn belül megegyezést kell elérniük. Azt hiszem, a mérkőzésre májusban vagy júniusban kerül sor” - fogalmazott Sulaiman.

A legnagyobb kérdés, hogy hol legyen a küzdelem. Wilderék ragaszkodnak az USA-hoz, Povektinék Oroszországhoz, igaz, utóbbi csapat – megfelelő feltételek mellett – kész a tengerentúlon is kötelek közé lépni. A tárgyalások jól haladnak, ám ha 30 napon belül nem lesz alku, úgy versenytárgyalás dönt a rendező személyéről.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel