WBC: Gyémánt bajnoki cím a legjobbaknak

2009. 08. 07. 19:49
WBC: Gyémánt bajnoki cím a legjobbaknak

José Sulaiman, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke bejelentette, hogy egy új zöld-arany címet hoznak létre, a WBC Gyémánt Bajnoki övet, melyet elismerésnek szánnak a legnagyobb küzdelmeken diadalmaskodó bokszolóknak. Ezt a szövetség igazgatótanácsa egyhangúlag megszavazta.

A WBC azt reméli, hogy ez az elit öv nagyon fontos szerepet kap majd az egyre divatosabb, úgynevezett „köztes súlycsoportban” megrendezett küzdelmek során, ahol eddig nem kaptak vb-öveket a győztesek. Mint ismert, ilyen mérkőzés volt például az Oscar De La Hoya – Manny Pacquiao küzdelem is, valamint a közeljövőben a Mayweather-Marquez, és a Cotto-Pacquiao mérkőzések is köztes súlykategóriában lesznek megrendezve.

Az új övet ugyanott fogják gyártani, hasonló eljárással, mint a hagyományos WBC címeket, ám azt 18 karátos arannyal futtatják majd, valamint 598 gyémánt (brill), 196 smaragd, 6 rubin és 150 swarowsky kő fogja díszíteni.

Sulaiman kijelentette, nagyon büszke erre a lépésre, és hisz benne, hogy ez a cím a bokszolóknak, a rajongóknak, a promótereknek és a televízióknak is fontos lesz.

A hír tehát egy tiszteletbeli címről szól, vagyis feltételezhetően szankciós díjat sem kérnek majd a mérkőzések után, s ha ez tényleg így van, akkor bevétel sem keletkezik a szövetség kasszájában. Ugyanakkor a WBC-nek érdeke, hogy a legnagyobb presztízzsel bíró küzdelmeken valahogy ott legyenek, ezzel emelve saját tekintélyüket.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20521
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2861
„Canelo” a vitathatatlan
2610
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2339
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel