Ward: Nagyszerű lenne kiütni Sakio Bikát

2010. 11. 10. 12:50
Ward: Nagyszerű lenne kiütni Sakio Bikát

Tegnap sajtótájékoztatót tartottak a november 27-i, nagyközépsúlyú WBA vb-címmérkőzéssel kapcsolatban, ahol a címvédő Andre Ward (22 győzelem – 0 vereség) a kőkemény kameruni-ausztrál Sakio Bika (28 győzelem – 4 vereség – 2 döntetlen) ellen igyekszik megvédeni övét.

Mint ismert, Ward a „Super Six” tornában is érdekelt, ám Andre Dirrell visszalépése miatt az Oakland-i mérkőzés nem számít bele a pontvadászatba.

„Mentálisan az Andre Dirrell elleni küzdelemre készültem” – mondta Ward. „Soha nem volt a célunk Dirrell elkerülése, és amikor visszalépett, néhány dolgon változtatnunk kellett. Még jobb felkészülés kell, mint korábban.”

„Sakiót még soha nem ütötték ki, nagyszerű lenne, ha én lennék az első. Bika egy vad bokszoló, de minden attól függ, hogy mit mutat majd a ringben, és én ahhoz alkalmazkodom majd. Nem azt mondom, hogy Bika piszkos módszereket is alkalmaz, de hajlik rá, ezért erre is készülök. Kérlelhetetlen harcos, ezért tisztelem őt.”

Az amatőrként olimpiai aranyérmes Andre Ward ezzel a mérkőzéssel melegít a „Super Six” torna elődöntőjére, ahová az első két SSWBC meccs alapján már kvalifikálta magát.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5635
Fekete László ambiciózus tervei
12483
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
355
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel