WAKO kick-box vb: Nyolc arany és a csapat

2015. 11. 29. 13:41
WAKO kick-box vb: Nyolc arany és a csapat

Az Írország fővárosában, Dublinban megrendezett Kick-box Világbajnokság szombati, záró napján került sor a döntőkre.

Az Írország fővárosában, Dublinban megrendezett Kick-box Világbajnokság szombati, záró napján került sor a döntőkre, amelyben több súlycsoportban is érdekeltek voltunk. Az ír szervezők, Roy Bakerrel az élen még esti gáláról is gondoskodtak,amelyben természetesen elsősorban az ír érdekeltségű mérkőzések kaptak helyet.

Hogy ebből a gálából nem lett ír örömünnep, arról a magyar válogatott gondoskodott. Rögtön kezdésnek, a junior korosztályba éppen csak belecsöppent Veres Roland legyűrte az ír Heffernant, és megszerezte élete első felnőtt világbajnoki címét. Folytatta azt a a hagyományt, amit testvérei, Richárd, Alex és Mercédesz elkezdtek!Csodálatos siker! Testvére, Richárd most alulmaradt az orosz Cserbakovval szemben, aki két éve még csak a futottak még kategóriába tartozott, most viszont nyert. Mórádi Zsolt viszont tett arról, hogy a tervezett ír örömünnep szomorúsággá változzon. Az írek legnagyobb tekintélyét, Robbie McMenamy-t legyőzte Zsolt csakúgy, mint két éve és világbajnok lett. Ez volt az a mérkőzés, ami nem „csupán” világbajnoki címet ért, hanem óriási presztizs győzelmet is jelentett. Imre Tamás döntője is jól sikerült, hiszen az amerikai Lugo ellen nyert és hallgathatta meg a magyar Himnuszt. Jároszkievicz Krisztián pedig +94 kg.-ban verte a török Erdogan Celiket, hogy az utolsó súlycsoport is magyar sikerről szóljon.

A lányok sem maradtak alul, hiszen a Vb alatt végig nagy formában lévő Nagy Henriettát a döntőben sem lehetett megállítani. Kondár Anna megnyert döntőjéről pedig csak annyit, hogy olaszt verni egy világbajnoki döntőben szinte dupla jelentőséggel bír.

Ezek után nem meglepő, hogy a Point-fighting Csapat világbajnoki címet is „behúzta” a magyar válogatott, a döntőben legyőzve a németek nemzeti csapatát. A mieink Nagy Henrietta, Kondár Anna, Veres Roland, Imre Tamás, Gömbös László, Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt összeállításban vívták ki a sikert, a hat világbajnok és egy VB bronzérmes összetételű gárda ellen egy rivális nemzeti válogatottnak sem volt esélye. Elégedetten és boldogan szemlélhette az eseményeket Király István, a point-fightingosok szakmai igazgatója. A Magyar Kick-box Szövetség elnöke, Galambos Péter sem unatkozott, miután a világbajnokoknak rendszerint nemzeti szövetségük elnöke adta át a díjat.

Ebből a nemes munkából a ringesek sem maradtak ki, a két ringes lány döntősünk, Bordás Annamária és Brunner Boglárka is „megdolgoztatta” Galambos elnök urat. A ringesek vezetője, Juhász Gábor így foglalta össze a két lány diadalát:

„Bordás Annamária, veresegyházi versenyzőnk bizakodva ment fel a K-1 friss világbajnoka, a szlovák Veronika Petrikova ellen. Oldott, jó bunyóval, nyomás alatt tartva az ellenfelét, gyakorta kiüttetve a levegőbe, majd azt megkontrázva nyert Annamari. Brunner Boglárka (Titán SE) napról napra mindinkább jó küzdelmet bemutatva jutott el a döntőig, ahol a csehek kiválósága várt rá. Jól képzett ellenfelét is meglepte Bogi elszántsága és győzni akarása. Határozott, hangsúlyos ütéseivel és rúgásaival felőrölte ellenfelét és végig vezetve, magabiztos teljesítménnyel nyert. Utoljára 10 éve volt két VB aranyunk a ringben, Szuknai Zsuzsanna és Aburkó Gábor jóvoltából.Meg kell említeni még Görbics Gábor bronzérmét is, aki kiváló bunyója mellett, sajnos nem jutott be a döntőbe.”

Light-contactban Busa Gabriella a döntőben nem boldogult az egész mezőny legtapasztaltabb női versenyzőjével, Dorota Godzinával. Az ezüstérem így is nagyon szépen csillog, előrelépést jelent!

A magyar kick-box válogatott tehát összesen kilenc egyéni arany és egy csapat, négy ezüst és hét bronzérmet hoz haza Dublinból, kiváló teljesítménnyel. Az egész csapat helytállt, híven az eddigi hagyományokhoz. A magyar kick-box még mindig világszínvonalat jelent, s reméljük, ez sokáig így marad!

Szombati eredmények
POINT-FIGHTING:
57 kg. *Veres Roland – Dylan Heffernan (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
63 kg. Veres Richárd – *Vjacseszlav Cserbakov (Oroszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
84 kg. *Mórádi Zsolt – Robbie McMenamy (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
94 kg. *Imre Tamás - Julio Lugo (USA) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+94 kg. *Jároszkievicz Krisztián - Erdogan Celik (Németország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
70 kg. *Nagy Henrietta - Gemma Upfold (Nagy-Britannia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. *Kondár Anna – Deborah De Vita (Olaszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
LIGHT-CONTACT
55 kg. Busa Gabriella – *Dorota Godzina (Lengyelország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
FULL-CONTACT
56 kg. *Bordás Annamária - Veronika Petrikova (Szlovákia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. *Brunner Boglárka - Lucie Mlejnkova (Csehország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel