Vlagymir Klicsko megdöbbent

2013. 08. 03. 18:44
Vlagymir Klicsko megdöbbent

A hét elején a monokli.com is beszámolt arról, hogy az Ibizán nyaraló WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko egy éjszakai bárban összefutott bátyja korábbi kihívójával, Dereck Chisorával.

A jelentések szerint a két nehézsúlyú bunyós összeverekedett, és a kidobóembereknek kellett szétválasztaniuk a feleket. Az ukrán sztár rövid közleményében megdöbbenésének adott hangot, mivel elmondása szerint verekedésről szó sem volt.

„Meg vagyok döbbenve a média által tálalt által sztorival kapcsolatban, amely az én állítólagos verekedésemről adtak hírt Chisora ellen. Én egy profi ökölvívó vagyok, és csak a ringben beszélek az ökleimmel. Többé nem akarom kommentálni Chisora pszichológiai problémáit.”

Mint ismert, a két ökölvívó tavaly februárban keveredett először összetűzésbe, amikor Chisora Vlagyimir bátyjával, Vitalijjal bokszolt, és a versenyzők bemutatása alatt leköpte a világbajnokot. Chisora azzal magyarázta a köpést, hogy Vlagyimir kétszer is lemondta az egymás elleni összecsapásukat.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel