Vlagyimir Klicsko gyenge kihívót választott
A nemzetközi szaksajtóban kész tényként kezelik, miszerint az olasz Francesco Pianeta lesz a nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko következő kihívója.
Francesco Pianeta, Klicsko kihívójaA 28 esztendős veretlen talján az Ulf Steinforth által vezetett SES Boxing kötelékébe tartozik, 196 cm magas, fordított alapállású ökölvívó, vagyis ha a nyers fizikai méreteket nézzük, az szinte megegyezik a Klicskót 2003-ban „porig alázó” Corrie Sanders felépítésével, jóval fiatalabb kiadásban. Ugyanakkor az ukrán választása komoly meglepetés, ugyanis a szurkolók között valószínűleg kevesen vannak olyanok, akik Pianetára, mint potenciális kihívóra, s főleg potenciális bajnokjelöltre tekintenének, mivel imponáló rekordján kívül kevés érv szól mellette. A családjával hat éves korában Németországba költöző Pianeta thai boksz szakágban kezdte sportolói karrierjét, s csak 8 éve kötelezte el magát az ökölvívás mellett. 29 profi összecsapása volt mostanáig, melyek közül 28-at győzelemmel abszolvált (ebből 15 KO-TKO) és egyszer döntetlenezett a jó formában Albert Sosnowski ellen, remek mérkőzésen.
Pianeta legyőzte az egykori világelső amerikai Oliver McCall-t, Frans Bothát és még jó néhány ismerős nevű „B”-kategóriás ellenfelet, akik ellen korántsem csillogott a ringben. Egész egyszerűen nem mutatott olyan formát, amivel megválthatta volna a „jegyét” egy világbajnoki összecsapásra! A nemzetközi szaksajtóban is feltették a kérdést, hogy ha már Klicskóék engedélyt kaptak a WBA-tól a kötelező kihívó olimpiai bajnok Alexander Povetkin „elkerülésére”, akkor miért nem a lehető legjobb, legérdekesebb kihívást keresik?
Ezt a kérdést a monokli.com is szívesen feltenné az ukrán világklasszisnak, mivel Pianetánál vannak jóval tehetségesebb bokszolók is a mezőnyben, akik hitelesebb kihívók lehetnének a világbajnok számára.
A Klicsko-Pianeta WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnoki összecsapást május 4-én, Mannheimben készülnek megrendezni. Hivatalos bejelentés még nincs.
