Vitalij Klicsko majdnem leütött egy pártelnököt

2013. 07. 08. 14:51
Vitalij Klicsko majdnem leütött egy pártelnököt

Az ukrán parlament üléstermében verekedett kis híján össze Oleg Tyahnyibok és Vitalij Klicsko. Ungvár alapításának dátumán vitatkoztak, Klicsko "nyert" a magyargyűlölő politikussal szemben.

A Novij Region hírportál tudomása szerint az ellenzéki UDAR (Ütés) és a magyarellenes Szvoboda (Szabadság) vezéregyéniségei azt követően kaptak össze, hogy Klicsko pártjának egyik képviselője a csütörtök esti plenáris ülésen felvetette a kárpátaljai megyei székváros alapítása 1120. évfordulójának országos jelentőségű megünneplését.

Válasz-felszólalásában egy szvobodás honatya kijelentette, hogy az UDAR kétségbe vonható magyar forrásokra támaszkodik, és annak az évfordulóját kívánja megünnepeltetni az ukránokkal, hogy a honfoglaló magyarok a mai Ungvár helyén kardélre hányták az itt élő szlávokat.

Ekkor Klicsko egyik képviselőtársa felrohant a szószékhez, és megpróbálta letépni a mikrofont a pulpitusról. A vita pillanatok alatt dulakodássá fajult, és egy-két percen belül már a volt nehézsúlyú bokszoló nézett farkasszemet Oleg Tyahnyibokkal, pont úgy, ahogy egy-egy címmeccsét megelőző mérlegeléskor szokta mentálisan porig alázni másnapi ellenfelét. A két ellenzéki vezéregyéniség közti kakaskodást a kormánypártok frakciótagjai hatalmas ovációval fogadták, és felállva tapsolták meg.

A tettlegességet végül a házelnök csitító közbenjárása akadályozta meg, amit követően az ukrán törvényhozás – a Szvoboda heves szóbeli tiltakozása ellenében – a kormánypártok mellszélességű támogatása mellett elsöprő fölénnyel fogadta el Ungvár születésnapjának országos jelentőségűvé emelését. (Kárpátinfo)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15763
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9424
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6391
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4284
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel