Vitalij Klicsko legközelebb Shannon Briggs-szel bokszol

2010. 08. 18. 10:06
Vitalij Klicsko legközelebb Shannon Briggs-szel bokszol

Az ESPN honlapján jelent meg az a hír, miszerint a WBC bajnok Vitalij Klicsko (40 győzelem – 2 vereség) október 16-án, Hamburgban, az egykori WBO bajnok amerikai Shannon Briggs-szel (51 győzelem – 5 vereség – 1 döntetlen) csap össze. A címvédő 39, a kihívó 38 esztendős, vagyis kifejezetten korosak a kötelek közé lépő ökölvívók.

Klicsko utoljára májusban bokszolt, amikor KO-val legyőzte lengyel kihívóját, Albert Sosnowskit. Briggs a 2007-es, Szultan Ibragimov ellen címvesztése után csak 2009 végén tért vissza, ám a Marcus McGee felett aratott győzelmet doppingvétség miatt elvették. Az „Ágyús” végül bizonyítani tudta, hogy az illegális anyagot csak a betegségére szedte, az eredményt ettől függetlenül megsemmisítették, így idén tavasszal már újra bokszolhatott, s azóta háromszor nyert.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5663
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel