Villámgyőzelemmel tért vissza Khan

2018. 04. 21. 23:40
Villámgyőzelemmel tért vissza Khan

Talán túlzottan is biztonsági ellenfelet választott Eddie Hearn a britek pakisztáni származású sztárjának.

Majdnem öt évvel ezelőtt lépett utoljára ringbe szülőhazájában Amir Khan, a britek pakisztáni származású sztárja, így nagy érdeklődéssel várták a szombat esti meccsét Liverpoolban, ahol a teljesen ismeretlen, olasz származású kanadai Phil Lo Greco (28 győzelem, 3 vereség) várta a ringben.

Khan először bokszolt az emlékezetes, 2016. tavaszi, Saul Alvarez elleni kiütéses veresége óta, és új promótere, Eddie Hearn meglehetősen biztonsági ellenfelet választott Lo Greco személyében. Azt azonban a meccs előtt senki nem gondolta, hogy ennyire rosszul sült el a „matchmaking”.

Alapjába véve semmi gond nincs azzal, ha egy bunyós a karrierjének bizonyos szakaszaiban inkább elkerüli komoly kihívásokat; Khan esetében a súlyos KO-s vereség egyértelműen indokolta a biztonsági ellenfélválasztást. Ugyanakkor a promóterek célja ilyenkor sem feltétlenül a nevetségesen könnyű győzelem megszerzése, hiszen a közönséget kiszolgálása mindig is fontos szempont.

Pont ez nem sikerült a Khan-Greco meccsen. A kilenc éve Budapesten is megfordult kanadairól ugyanis az első pillanatban lerítt, hogy nem egy világklasszis bunyós. Finoman szólva! Khan alig 20 másodperc után egy jobbossal le is küldte a tengerentúli versenyzőt, majd a számolás után nem sokkal be is fejezte az összecsapást. Az egész meccs kevesebb volt, mint 40 másodperc (KO).

Reméljük, hogy Khan a következő mérkőzésén vagy Kell Brook-kal fog megküzdeni, vagy egy olyan riválissal találkozik, akinek a legyőzése egész egyszerűen „kiköveteli” a várva várta Khan-Brook brit leszámolást...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel