Világbajnoki címre hajt a meleg bokszoló

2013. 07. 05. 11:09
Világbajnoki címre hajt a meleg bokszoló

A WBO (Boksz Világszervezet) elrendelte, hogy a Mikey Garcia súlygondjai miatt megüresedett pehelysúlyú vb-övért Orlando Cruz (20 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) és a korábbi bajnok Orlando Salido (39 győzelem – 12 vereség – 2 döntetlen) csapjon össze.

A puerto rico-i Orlando Cruz nem rossz bokszoló, de nem is egy világklasszis. Tavaly októberben mégis címlapokra került, hiszen bevallotta, hogy homoszexuális, ezzel ő lett az első (aktív) ökölvívó, aki nyíltan felvállalta „másságát”. Cselekedete ugyan tiszteletre méltó, ám nem sokkal több, mint önreklám, hiszen a szexualitás orientációnak semmilyen pozitív vagy negatív hatása nincs a ringben mutatott teljesítményre.

„Még az év vége előtt visszaviszem a címet Puerto Ricóba” – fogalmazott Cruz. „Én leszek az első nyíltan meleg bajnok a boksz történetében, s ez nagy dolog . Őszintén meglepődtem, amikor a WBO elnöke kihirdette, hogy én leszek az egyik bunyós, aki ringbe léphet a megüresedett címért. Tisztelem az ellenfelem, de még soha nem tapasztalt olyan csúszós, és jó kontrabunyóst, mint én.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel