Vető Gábor megnyerte hetedik profi mérkőzését

2009. 06. 28. 04:23
Vető Gábor megnyerte hetedik profi mérkőzését

A profi karrierjét csak február végén kezdő, de május közepéig már hat hivatásos mérkőzésen sikerrel túljutott 20 éves várpalotai ökölvívó, Vető Gábor szombat este a szlovákiai Komárnóban húzott ismét kesztyűt.

Gabor Veto alt=

Vető egy héttel ezelőtt érthetően csalódottan vette tudomásul, hogy hiába utazott ki a Klicsko-Csagajev gálára, hiába mérlegelt, a mérkőzés mindezek ellenére, az elhúzódó program miatt elmaradt. Oliver Dütschler menedzser is kellőképpen bosszús volt az eset után, de az elvégzett munka végül nem veszett kárba, hiszen a magyar sportoló egy héttel később, a komárnói sportcsarnokban megrendezett bokszgálán szorítóba tudott lépni, hogy tovább gyarapítsa győzelmei számát.

A monokli.com oldalon az elmúlt hetekben igencsak pörögtek a „Vető-topikok”, és bizony a véleménycsere közben komoly kritikák fogalmazódtak meg, például az ellenfélválasztással kapcsolatban. Dütschler menedzsert természetesen szembesítettük ezekkel a beírásokkal, amire teljesen őszinte választ kaptunk. Elmondása szerint tökéletesen tisztában vannak Gábor képességeivel, tudják honnan indult a közös munka, és tudják hová akarnak eljutni, és ehhez mindig a megfelelő ellenfelet fogják szerződtetni. A fiatal magyar bokszoló karrierjének mostani fázisában a profi gálák légkörével kell ismerkednie, szoknia kell azt a felhajtást, ami a hivatásos ökölvívás velejárója, és mindeközben sok-sok pozitív tapasztalatot, sikerélményt kell gyűjtenie.

Az eddigi ellenfelek ezeknek a céloknak tökéletesen megfeleltek, így hamarosan egy újabb lépcsőfok következhet a fiatal bokszoló pályafutásában, amely továbbra is egyenletes fejlődési pályán tartja Gábor karrierjét.

A tapasztalatszerzés szempontjából Gábor szombati ellenfele is beleillik ebbe az irányvonalba, mivel a 89 meccses ringveterán Anton Glofák (2 győzelem – 78 vereség – 2 döntetlen) várta a feltörekvő magyar bunyóst. A szlovákiai magyar bokszolóról azt kell tudni, hogy bár a mérlegében tényleg csak meccsrutinja figyelemre méltó, de számtalanszor előfordult vele, hogy jobb képességű riválisokkal szemben is képes volt olyan ellenállást kifejteni, ami elhúzódó mérkőzést eredményezett. Szombaton viszont nem tudta Vető Gábort megakadályozni abban, hogy ismét gyors győzelmet arasson.

Vető ellenállhatatlanul bokszolt szombat este, és alig telt el 30 másodperc a kezdő gongszótól, amikor Glofák a magyar bokszoló balhorgától fejre állt először. Nem sokkal a számolást követően a jelenet megismétlődött, de a balos ezúttal nem csak pontos, hanem igen nagy erejű is volt, így a szlovákiai bokszoló, kifeküdt, s képtelen volt folytatni a meccset. TKO az első menetben, amikor még csak 1 perce és 23 másodperc óta tartott az összecsapás.

A népes közönség szimpátiáját is kivívó bokszoló nem sokat ünnepelheti 7. profi győzelmét (ebből 6 KO/TKO), mivel a tervek szerint jövő hétvégén ismét ringbe szólítják, méghozzá egy németországi bokszgálán. Oliver Dütschler menedzser terve szerint ez a küzdelem lesz az utolsó állomás, mielőtt Gábor kesztyűt húz a július 25-i, várpalotai „Hazatérés” gálán, ahol WBC junior könnyűsúlyú eliminátort bokszol Mohesen Moradian ellen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel