Veres Roland Kick-box Európa-bajnok lett

2016. 11. 01. 19:50
Veres Roland Kick-box Európa-bajnok lett

A szombati napon került sor a szenior döntők jelentős részére a Mariborban megrendezett WAKO kick-box Európa –bajnokságon.

Ezen a napon a tét a magyarok részére az volt, hogy Szuknai Zsuzsa előző napon, a veterán kategóriában megszerzett aranyérme után sikerül e újabb aranyat szerezni az utolsó versenynapon. Két versenyzőnk került a döntőbe, és az aranyéremhez mindkettő részéről orosz versenyzőn vezetett át az út.

Az „új hullám” fiatal képviselője, Veres Roland lépett először tatamira az orosz Alekszander Lebegyev ellenében. És innentől nézzük Olasz Attila beszámolóját:
- Veres Roland megnyerte az Európa-bajnokságot, nagyon ügyes volt!Minden végrehajtott a páston, amit az edzők kértek. Nagyon okosan küzdött, végül is, kétség sem fért ahhoz, hogy Ő a jobb. A második menetben akadt egy kis visszafogott rész, de utána felülkerekedett ezen, és teljesen megérdemelten nyert. „

A hőn áhított magyar arany így megszületett. A Halker-Királyteam versenyzője egyben első abszolút sikeres hírnöke annak a korosztály váltásnak, ami a light-contact válogatottnál célul is lett kitűzve az év elején, és ami remélhetőleg folytatódik majd. Szép volt Roli!!!!

Busa Gabriella előtt szintén nehéz feladat tornyosult az orosz Valentina Filatova személyében . Mivel az orosz kick-box bajnokságot a nagy létszám és a szoros, kemény küzdelmek jellemzik, orosz indulóban gyenge színvonalú szinte nem is létezik!

„- Busa Gabriella mérkőzése 2:1 arányban az orosz versenyzőjé lett. Reális volt az eredmény sajnos. Az orosz versenyzőnek nagyon jó volt a keze, és rendre meg tudta ütni Gabit a jobbosokkal, így Gabi csak egy bírónál tudta a hajrában megfordítani a mérkőzés állását. Kértük Gabit, hogy jobbra forogjon,ne balra, s a mérkőzés feléig ezt nem érezte. Kicsivel több rúgás is jó lett volna. Így is nagyon szépen teljesített, ne felejtsük el, hogy mandulagyulladása volt, s így küzdötte végig a hetet.Vele és a csapattal is maximálisan meg vagyunk elégedve. A magyar csapat ott van a mezőnyben, de még sokat kell fejlődjünk. A létszámot is bővíteni kell, tovább kell a fiatalítást folytatni. Persze szrencse is kell. Az olaszok például hat döntőből egyet nyertek meg!”

A magyar light-contact válogatott a szeniorok közül az ötödik helyen végzett egy arany, egy ezüst és három bronzéremmel, az első az orosz válogatott lett.Az összesített ponttáblázaton Hazánknak most a 14. hely jutott – a veteránok nélkül. . A veteránoknál a németek után a második helyen végeztünk.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15868
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9440
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6421
Mike Tyson és Roy Jones mérlegre állt
3018
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel