Végnapjait éli a K-1, vagy mégsem?

2011. 01. 20. 11:10
Végnapjait éli a K-1, vagy mégsem?

Egy biztos, komoly gondok vannak a K-1 rendezvénysorozatot üzemeltető japán FEG (Fighting and Entertainment Group) vállalattal, és ha nem sikerül befektetőt találniuk, úgy a közel két évtizedes múltra visszatekintő sorozat – a jelenlegi formájában – befejeződik.

Tegyük gyorsan hozzá, hogy a K-1 él, élt és még hosszú évekig biztosan élni fog, ám ennek elsősorban marketing okai vannak, ugyanis a K-1 már hosszú évek óta nem egyenlő a japánok által életre hívott rendezvénysorozattal. A K-1 ugyanis nem csak egy klasszikus rendezvénysorozat, hanem egy ma már önállóvá vált szabályrendszer is, mellyel szinte minden küzdősport gálán találkozhatunk.

A FEG elsősorban azért bukhat meg, mert elvesztette a kontrollt a K-1 felett, vagyis az eredetileg általuk leírt szabályrendszerben a világ minden pontján rendez(het)nek mérkőzéseket, és ezeket K-1 küzdelmeknek is nevezik. Ki ne ismerné például a holland „It’s Showtime” sorozatot, vagy a román „Local Combat” szériát? Ezeken jórészt – legalábbis a közhiedelem szerint - szintén K-1 mérkőzéseket rendeznek, de mégsem köthetők a FEG vállalathoz!

A FEG lényegében csak a K-1 széria „logóját” birtokolja, és egy évről-évre zsugorodó selejtező sorozat után minden decemberben világbajnokot avat. A klasszikus K-1 (FEG) halálát, amely még egy befektető érkezésével is csak elodázhatónak tűnik, az „exkluzivitás” elveszése automatikusan hozta magával.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel